Lelkész a börtönkörülményekről
Aki bűntudatot érez, nem panaszkodik a börtönkörülményekre – osztja meg tapasztalatát Koroknai András, a Szegedi Fegyház- és Börtön nyugalmazott börtönlelkésze. Szerinte a hazai börtönök – a többi közintézmény helyzetét is figyelembe véve – elfogadható állapotban vannak.
Milyennek látta a börtönökben lévő életkörülményeket?
Az átlagosnál közelebbről ismerve a magyar büntetés-végrehajtás rendszerét, nyugodt szívvel állítom, az állam a lehetőségeihez mérten, sőt inkább erején felül vállal minden költséget azért, hogy a fogvatartás színvonala a józanság határain belül elfogadható legyen. Más kényszerközösségi épületek is vannak: kórházak, laktanyák, kollégiumok. Nincs miért szégyenkezni a büntetés-végrehajtásnak a börtöneink miatt. Szolgálatom idején meglátogattam a klinikán kezelt fogva tartott testvéreket: a nagyfai börtönben van egy nyolcvanfős kórházkörlet, ha azt összehasonlítom az egyik szegedi klinikai épülettel, ahol néhányszor megfordultam, azt hiszem, az ott kezeltek szívesen cseréltek volna a nagyfai szinttel.

A szabadultak közül sokan megismernek: egyikükkel beszélgetve kiderült, hajléktalan, parkban alszik, patakban tisztálkodik, kukákból eszik. A börtönben jutott élelem a tányérjára, volt ágya és – ha nem is mindig meleg vízzel, de – tudott tisztálkodni. Mindennapi szükségletek szempontjából a börtön megbízható, például van háromszori étkezés – ez is a valóság része. Azért azt ne felejtsük el, hogy a börtönbe nem a szakszervezet utalja az embereket, hanem bírósági végzés, tehát valamilyen bűncselekményt elkövettek a fogva tartott atyafiak.
Voltak, akik panaszkodtak a körülményekre, amíg lelkészként beszélgetett fogvatartottakkal, a börtöngyülekezet tagjaival?
Azoktól, akik bűnbánatot gyakoroltak, nem nagyon lehetett elégedetlenséget, kritikát hallani. Akik égbekiáltó bűncselekményük ellenére sem éreztek bűntudatot, gyakrabban elégedetlenkedtek. Ezt lovagolták meg a kártérítési perekkel. Ezek pedig nyilván nem a fogva tartott testvérek zsenialitásáról beszélnek, hanem azokéról, akik segítenek nekik a perekben.
A hit segít elviselni a börtönt is?
Nem azok vezették a fegyelmi toplistát a börtönben, akik rendszeresen jártak istentiszteletre. Nem állítom, hogy egy-egy fegyelmit ne provokáltak volna ki, de az istentiszteletre járók közössége az intézetben azok közé tartozott, akik fölfelé húzták a szellemi-lelki színvonalat, azokkal szemben, akik távol maradtak Istentől. Nem mondom, hogy tömegesen, de vannak megtérések a börtönben. Aki szabadulása után három évvel is ott van a templomban, az tényleg megtért. Ismerek ilyen testvéreket is.
Ön milyen körülmények között végezte a munkáját?
A dolgozók számára sincs luxus. Az alapszükségleteket – számítógépet, hivatali telefont – a takarékosság szellemében biztosítja a rendszer. El tudtam volna képzelni előkelőbb berendezéseket, de nekem ezekre sosem volt panaszom. A hitélet helyszínei is adottak, mindhárom objektumban, ahol dolgoztam, van szerény állapotú kápolna – sőt, a nagyfai intézet Kálvin-kápolnáját 2014-ben alakították ki, ez kifejezetten szép. Olyannyira, hogy szerintem azt sok kis vidéki gyülekezet megirigyelné. Természetesen vannak elengedhetetlen tárgyi feltételek, de egy lelkész munkájának eredményessége alapvetően nem ezekből következik, hanem lelki-szellemi feltételekből.
A BÖRTÖNLELKÉSZI SZOLGÁLAT TÖRTÉNELMI HÁTTEREű
A börtönlelkészi szolgálat Kálvin Jánoshoz köthető. 1540-ben írta, hogy a genfi lelkészeknek szombatonként meg kell látogatniuk a rabokat – mondja Koroknai András. Magyarországon azóta van börtönlelkészi szolgálat, amióta vannak börtönök, noha 1949- ben kitiltották innen a lelkészeket. A rendszerváltás után a szabad vallásgyakorlás jegyében újra járhattak a börtönbe lelkészek, de a szolgálat a ma ismert formájában és jogi hátterével 2000-ben indult újra.