Kisebb településeken sosem jelent gondot megtalálni a református templomot – még a pontos cím ismerete nélkül sem –, hiszen elég a csillagos tornyot követni. Amikor február 9-én, vasárnap délelőtt megérkeztünk Héderfájára, ösztönösen pásztáztuk szemünkkel a láthatárt a csillagos tornyot keresve, aztán néhány tizedmásodperc után belénk hasított az érzés: éppen a leégett harangláb, a hiányzó harangok miatt vagyunk itt.

Így már csak a helyiek elbeszéléséből tudjuk, hogy a 19. században épített zsindelyes, fából készült építmény jelképe volt a falunak, büszkék voltak rá. Azt, hogy milyen fontos jelképről van szó, a falu címere is mutatja: a búza és a szőlő között, a címer közepén is helyet kapott a református építmény.

A torony évek óta ki volt világítva, így az éjszaka érkezők is láthatták már azelőtt, hogy leereszkedtek volna a dombtetőről. A messziről hazatérőket sokszor nyugtatta a harangláb látványa: nemsokára megérkeznek. A torony két harangja pedig generációkon keresztül buzdította az istentiszteletre igyekvőket: induljanak Isten házába hálát adni, imádkozni.

Most vasárnap azonban nem a harang, sokkal inkább annak hiánya, a terjedő rossz hír emlékeztette Héderfája lakóit, hogy istentiszteletre kell indulniuk. A hideg miatt a templom helyett a gyülekezeti terembe – ahogy ők hívják, a tanácsterembe – húzódnak be. Támla nélküli szűk padokon, szorosan egymás mellé ülnek a gyülekezeti tagok, hogy mindenkinek jusson hely. Orgona helyett szintetizátoron szól a zsoltár.

A szószéknek használt pulpitusnál Nagy Csaba lelkész beszél, feje fölött bekeretezett festmény, rajta a harangláb. A tekintetek hol a lelkészre, hol a néhai építményre ugranak. Közben a palástos tiszteletes Nehémiás könyvét idézi a Bibliából: „Magatok is látjátok, hogy milyen bajban vagyunk: Jeruzsálem romhalmazzá vált, kapui pedig tűzben égtek el. Jöjjetek, építsük fel Jeruzsálem várfalát.” (Neh 2,17)

– A felvázolt állapot hasonlít arra, amelyben mi vagyunk – fűzi hozzá a lelkész, utalva arra, hogy Jeruzsálem a választott népnek olyan, mint a szeme fénye. Templomuk a népnek reménységet adott, ugyanúgy, ahogy az ő gyülekezetüknek. – Biztos vagyok benne, hogy ez a tragédia, amely most a lelkünket és a szívünket átjárja, gyülekezetünk javára fog szolgálni, erősebb lesz a közösségünk, mint volt – teszi hozzá. A prédikáció közben folyamatosak a sóhajtások, van, aki szipogva nyeli a könnyeit, másvalaki némán törölgeti azokat. A férfiak is. Az istentisztelet hangulata visszaadhatatlan, inkább hasonlít temetésre, mint hagyományos vasárnapi liturgiára.