Különös nap volt az idén december nyolcadika, az advent második vasárnapját követő kedd. Az Egyesült Királyságban ekkor kezdték beadni az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltást, és a brit egészségügyi miniszter patetikusan kijelentette: „Erre a napra, a győzelem napjára az e rettenetes betegség elleni küzdelem kulcsfontosságú pillanataként fogunk visszaemlékezni”.

A vakcinát elsőként egy kilencvenegyedik évét éppen betöltő észak-írországi asszony, Margaret Keenan kapta meg, aki azt mondta, neki ez a legjobb születésnapi ajándék. Ugyanezen a napon, hetvenkilenc évesen rákbetegségben elhunyt Doug Scott, az első brit hegymászó, aki negyvenöt éve feljutott a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre. Szintén ezen a napon, kilencvenhét éves korában halt meg Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, a híres „szuperszonikus” berepülőpilóta, akinek 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt.

E napon Magyarországon a vakcinainfo.gov.hu weboldalon elindult a regisztráció a koronavírus elleni védőoltásra, és ekkor lépte át a hatezret a járvány következtében hazánkban elhunytak és a hetvenötezret a gyógyultak száma. Aznap közölték azt a hírt is, hogy a Katolikus Karitász ózonos fertőtlenítéssel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést Kárpátalja öt településén. A segélyszervezet emellett maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt juttat el a külhoni magyaroknak.

December nyolcadika tehát a különös – és alighanem véletlen – egybeesések napja volt. De hogy a győzelem napjának indokolt-e minősíteni, az több mint kérdéses. A körülbelül egy éve (pontosan talán soha nem tudjuk meg) elinduló koronavírus-világjárvány elleni harc ugyanis a védőoltási kampány nagy-britanniai megkezdődésével nem ér véget, sőt, a java még hátravan.

Hazánkban is, ahol a kormány ugyan mindent megtesz azért, hogy a magyarok az elsők között juthassanak biztonságos és hatékony vakciná(k)hoz, de a legjobb esetben is még hónapokat kell várnunk a tömeges oltás megindulására. Arra pedig belátható időn belül nem számíthatunk, hogy végleg eltűnik az életünkből ez a nagyrészt még mindig ismeretlen kórokozó, vagyis meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Nekünk, keresztyéneknek azonban nem december nyolcadika volt és nem a vírusválság vége lesz majd a győzelem napja. Nekünk több is van: a legelső karácsony szentestéje, Jézus születésnapja, amikor az örökkévaló Ige testté lett. Ami annak ellenére minden képzeletet felülmúló, világraszóló győzelem, hogy tudjuk, Isten Fia törékeny emberi csecsemőként – az év leghosszabb, legsötétebb éjszakáján – egy sötét, trágyától bűzlő betlehemi istállóba érkezett, ahol a háziállatok jászola volt a bölcsője.

Jézus első, győzelmes eljövetele folytatódott szentföldi vándorlásával, tanításai, gyógyításai, csodatételei sorozatával, nagypénteki kereszthalálával, húsvéti feltámadásával, áldozócsütörtöki mennybemenetelével, majd pünkösdkor a Szentlélek kitöltetésével. Nagycsütörtök este, az utolsó vacsorán tanítványait búcsúzóul így vigasztalta és biztatta: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) A szmirnai gyülekezetnek pedig ezt üzente a feltámadott és megdicsőült Krisztus: „Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2,11)

Ezért a világjárvány és a mindennapi életünket nehezítő kényszerű korlátozások és a növekvő bizonytalanság közepette is énekeljük karácsonykor töretlen hittel, reménnyel és örömmel: „Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, / Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér’!” (RÉ 471) Hisszük, hogy Isten győzelmet ad nekünk, de jó, ha tudjuk: nem nyerünk felmentést a harcok alól.

Mindenkor és mindenhol meg kell harcolnunk a hit nemes harcát, és helyt kell állnunk, ki kell tartanunk a végső győzelem napjáig – Jézus megígért, második eljöveteléig. Ne legyünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!