A parázna, közönséges, érzéki kívánság lelkülete mindazt jelzi, amivel az ember egy gerjedelem hevében képes mindent feláldozni: a legszentebb kapcsolatait, az Isten áldását, mindent. Nemcsak nemi gerjedelemről van itt szó, hanem mindenféle testi gerjedelemről. Luther éneke – József Attila fordításában – így szól ezekről a veszendő kincsekről, amelyekért olyan sokszor feláldozzuk az örökkévalót: „hírnév, nő, család, jószág, test, világ…” (16) Ézsau egy tál lencséért eladta az elsőszülöttségi jogát, és utána hiába könyörgött sírva az atyai áldásért (1Móz 27,30–40). Ravasz László azt mondja, hogy Ézsaun végigment az eleve elrendelés kereke (17). Hisszük, hogy az Úr megőrzi népét, és nem engedi, hogy bármiféle mulandó és gyarló gerjedelemért odadobják gyöngyeiket a disznóknak (Mt 7,6). Milyen döbbenetes ez a figyelmeztetés! A nyugati világ élvezeti kultúrája mindenre fittyet hány, minden szentet közönségessé tett, és saját élvezeteit tette istenné. Ugyanakkor beteg, bolond és félelmetesen fanatikus az az ember, aki minden élvezetet megtagad magától, aki nem tudja az életet élvezni az apró örömökben, azokban Isten ajándékaként gyönyörködni. Az életben sok gyönyörűség, sok szépség van. Köszönjük meg ezeket az Úrnak! De könyörögjünk azért, hogy tudjunk bánni ezekkel a szépségekkel, hogy ne azok uralkodjanak rajtunk, hanem mi irányítsuk őket.

Jób 39

80. zsoltár

Megrendítő, hogy itt minden megrendül egyszer, abban az értelemben, hogy elmúlik, ideje lejár. Számtalan megrendítő történés zajlik ezen a világon (26). Nagy baj, ha valaki közömbösen szemléli ezeket. A megrendülés ajándék. De mit jelent ez biblikus értelemben? Kegyelmi állapotban van az, aki a mindenek mulandósága felett nemcsak érzelgősen nosztalgiázik, hanem igazán képes megrendülni. Ez ugyanis leborulás a hatalmas Isten előtt, aki emésztő tűz, és akinek tisztasága megrendíti a tisztátalan világot (29). Megrendül a föld és az ég (Hag 2,6). Isten megrendíti szavával a teremtett és elbukott világot (26). Mi megrendülünk az élet nyomorúságán – a hívő ember soha nem lehet érzéketlen „hithős” –, mégis rendíthetetlenek vagyunk (1Kor 15,58), mert Jézus Krisztus feltámadása által rendíthetetlen országot kaptunk.

Jób 40

326. dicséret

A testvéri szeretet négy fontos területen lehet valósággá: a vendégszeretetben, a szenvedők iránti irgalmas szeretetben, a házasság megbecsülésében, a pénzsóvárság nélküli megelégedésben. Kiemelt a testben gyötrődők iránti irgalmas szeretet. Gondoljunk arra, hogy mi is mindnyájan testben élünk. Ez a test pedig elképesztő kínokban, hosszan gyötrődhet. Legfontosabb, közös feladatunk lenne a gyötrődők irgalmas szeretete, kísérése, ápolása. De még testvérként is olyan gyarlók vagyunk, hogy egészségesen eszünkbe sem jut, hogy egyszer majd mi is lehetünk betegek és meggyötörtek, kiálthatunk segítő szeretetért. Nincs ennél bonyolultabb és nehezebb kérdés, kezdve ott, hogy ma a betegséget szinte titkolni kell. Ez a kérdés sokkal fontosabb és összetettebb, mint hogy azt az egészségügy helyzetére szűkítsük le. Ez hit és lelkület kérdése lenne mindenekelőtt. Jézus Krisztus velünk van kínjainkban, hiszen ő tudja, mit jelent e testben élni. Ő megváltotta ezt a testet, és nem terhel benne minket erőnk felett. Ez a mi bizonyosságunk. Minden sejtem az Úr kezében van, mert testestől-lelkestől az övé vagyok (3).

Jób 41

327. dicséret

Az Istennek kedves vezetők életük legvégéig élő hitben járnak hűséggel. Az ilyenek Isten Igéjét, azaz Jézus Krisztust hirdetik minden szavukban és intézkedésükben, egész valójukban, vagyis az Urat követve kormányoznak (7). Az Istennek kedves vezető mindig túlmutat saját gyarló és mulandó életén a feltámadott Úrra, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (8), és nem enged a tetszetős, de idegen tanításoknak, hanem hűséges azokhoz a kincsekhez, amelyeket az Úr rábízott (9). Az Istennek kedves vezető vállalja a szenvedést is a rábízott népért és ügyért, vagyis nem hatalmaskodik és nem is díszeleg, tetszeleg, szerepel öncélúan, hanem követi az értünk szenvedett és feltámadott Urat. Ott is hűséggel végzi szolgálatát, ahol nem hatalom, nem pompa, nem dicséret jár érte, hanem gyötrelem, amit az Úron kívül senki sem lát (9–13). Az Istennek kedves vezető alázatos, tudja, hogy itt csak egy ideig szól a mandátuma, mint ahogy az élete is ideig való, ezért a maradandó várost az eljövendő Úrra tekintve keresi. Az ilyen vezető tud elengedni (14), mindig dicsérve tesz vallást az Úrról (15), miközben alku nélkül képviseli azt a jót, ami az Isten akarata szerint való (20–21). Imádkozzunk ilyen vezetőkért!

Jób 42

328. dicséret

Az Úr napja, az ő jogos ítélete felettünk. Mindennel visszaéltünk, amit tőle kaptunk, kivétel nélkül mindannyian: vének és fiatalok, vezetők és vezetettek (1–3), józanok és részegesek (5), vidékiek és városiak (9–11), papok és hívek (13–14), és még folytathatnánk a sort. Ezért jogos ítélet érkezik a Mindenhatótól (15). Világméretű pusztulást lát a próféta: sáskák, hernyók, cserebogarak pusztítása ez, vagy egy roppant seregé, vagy „virtuális hadseregé”, netán „robotoké”? (4) A pusztításuk a földön, az emberek között, a testekben és a lelkekben, a hit gyakorlásában, valamint az egykori értékek között beláthatatlan (13). Eltűnt az öröm (12), elfáradtunk, de tovább hajszoljuk egymást, mert eltűnt a hit és az istentisztelet. Isten nem minket büntetett, hanem egyszülött Fiát adta érettünk, hogy népén könyörülhessen. Jézus Krisztus az első karácsonyon megszületett; miattunk, érettünk, helyettünk meghalt, majd legyőzve a bűnt, a halált, a gonosz hatalmát, feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként (1Kor 15,20). Az Úr napja számunkra mégsem a jogos ítélet napja, hanem a Megváltó érkezése, megváltásunk valósága. Ezért az Úr napja böjtre, megtérésre hív (14), és könyörgésre indít (19). Mekkora áldás, hogy mi tudunk kiáltani: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20) Miközben kiáltunk, nemcsak magunkért tesszük, hanem az egész lakott földért könyörgünk. Áldott bizonyosság: az Úr napja közel van (15), az Úr napja nekünk kegyelem, az Úr napja eljött és eljövendő.

Jn 1,1–5

329. dicséret

Isten kárpótol bennünket mindazért is, amit mi rontottunk el. Fedezzük fel, hogy karácsonykor láthatóan elkezdődött a nagy és örök kárpótlás! Rászorulunk, mert mindent tönkreteszünk, és mindent elveszthetünk. Az Úr napja félelmetes (1–11). Az Úr ítéletét nem bírja ki a maga érdeméből senki (11). Könyörögjünk az isteni kárpótlásért, az isteni megoldásért! Az Úr napja megtérésre hív (12–17). Ő nem vetette el népét, csak felrázta őket, ébresztőt, riadót fújt számukra (15). Éppen a karácsony evangéliuma, Isten megváltó szeretetének ünnepe hirdeti, hogy ő kegyelmes és irgalmas, türelme hosszú és szeretete nagy (13). Isten kegyelme kárpótol bennünket! Az Úr napja a könyörület napja (18–27). Isten megerősíti népét. Nem engedi, hogy gyalázzák ügyét, és messze űzi az ártó seregeket (19–20). Az Úr napja Isten népe számára az öröm, a bőség, a békesség, a kárpótlás és a helyreállítás napja (23–24). Karácsonykor, Jézus Krisztus születésével, ez az újjáteremtés láthatóan és végérvényesen elkezdődött. Áldott bizonyosság: az Úr kárpótol bennünket minden elrontott és elvesztegetett évért (24). Ő helyreállítja mindazt, amit mi elrontottunk. Micsoda üdvösséges kegyelem ez! Az Úr lesz minden mindenekben (27).

Jn 1,6–13

182. dicséret

Isten Lelkének általános munkája az, hogy éltet minden embert. Minden lélegzetvételünkkel Isten éltető Lelkéről teszünk bizonyságot. A Szentlélek különös munkája az, amikor az Úr kitölti a Lelkét ránk (Mik 3,8). Csak ekkor lehet az életünknek Isten szerint kedves értelme, tartalma, küldetése. Amikor Isten kitölti az emberekre a Lelkét, akkor az ember az ő eszközévé lesz: Isten szavát szólja, Isten országának örök távlatait látja (1–2). A Lélek legkülönösebb munkája az, amikor a legfélelmetesebb időkben is látjuk az Úr által készített szabadítást, ezért nem sorvad el bennünk a reménység. Ő joggal ítéli meg ezt a világot: egyszerűen megálljt parancsol annak, ami tarthatatlan. Közbeszól, számonkér, és eltörli a megítélt, nyomorúságosan tönkretett régi világot. Isten Lelkének legkülönlegesebb munkája az, hogy az Úr jogos ítéletét, félelmetes csodáit látva is megmaradunk őbenne, segítségül hívjuk az ő nevét, és tudjuk, hogy számunkra kész van már a menekvés a „Sion hegyén”, azaz a Jézus Krisztusban. Íme, ez az igeszakasz nemcsak pünkösdi (ApCsel 2,17–21), hanem karácsonyi örömüzenet is (3–5). Jöjj, Szentlélek! Nagy szükségünk van arra, hogy hústest életünket, testünket és lelkünket megelevenítsd!

Jn 1,14–18

315. dicséret

Ez a „de” az Isten megmagyarázhatatlan kegyelme. Isten népe nem különb a többi népnél, az ő haragja mégsem éri el. Sőt, Isten oltalmazza, megszabadítja népét (14–17), és az örök ország bőségével áldja meg őket már e világban (18–21). Ő úgy oltalmazza népét és annak országát, mint saját tulajdonát (9–13). Ezért aki az Isten népét bántja, az Istent magát bántja (1–7). Ugyanakkor ez népe számára csak alázatot és krisztusi szolgálatot jelent. Figyeljünk Jézus szavaira, amelyeket az ő eljövetele és az utolsó idők kapcsán mondott, és amelyek részben rokonságot mutatnak Jóel itteni próféciáival. A mi Urunk hangsúlyozza, hogy minden nép megáll majd őelőtte (Mt 25,31–46). Ez az idő egyrészt a nagy nyomorúságok ideje lesz, mert nem leplezhető tovább az Istentől elszakadt világ halálos baja, amelybe bele is rendül, és joggal jajgat minden népe (Mt 24,29–30). Ugyanakkor az Úr megváltó hatalmának dicsősége minden égtájról összegyűjti választottait. Ez nagyon fontos: minden nép között sokan vannak Isten gyermekei (Mt 24,31). Kik azok? A választottságnak egyetlen biztos jelét kimondja a mi Urunk. Ha valaki a legkisebbel irgalmasan bánik, az az üdvösséges állapot kétségtelen külső jele (Mt 25,40). Hogyan bánsz azzal, aki – bármilyen tekintetben – kisebbnek tűnik nálad?

Jn 1,19–34

148. zsoltár

Az Úr elől nem lehet elmenekülni, legalábbis az ő gyermekei nem menekülhetnek el előle, mert az Isten övéi után nyúl, és – bárhol legyenek is – beláttatja velük: a tenger és a szárazföld egyetlen Istene nélkül nem működik ez a világ. Az Úr azt is beláttatja gyermekeivel, hogy miattuk történt a baj. Jóná s megtért ember – noha éppen most engedetlenné lett –, mert felismeri, hogy ő hibázott, és a büntetést is vállalja (12). Minden itt kezdődik: „Én hibáztam, nem a másik, én is hibázta m, nem csak a másik!” Itt elkezdődik valami csoda, amelyet az Isten cselekszik, és amely a megoldás felé visz. Áldott legyen az Isten, hogy övéi nem menekülhetnek őelőle és a megváltó megoldás elől sem, amelyet számukra készített el. Isten akár próbatételen, akár a „cethal gyomrán” keresztül is elvezeti övéit a megváltásig. Az Úr azt tesz, amit akar (14), és az ő akarata az, hogy ne vesszünk el (Jn 3,16). Jónás e tekintetben Jézus Krisztus előképe, mert őt „dobták ki” (15), hogy mi el ne vesszünk. Az Úr elől nem lehet menekülni, de aki az Úr elé állhat, az bizonnyal megmenekült.

Jn 1,35–51

290. dicséret

Kell az Isten szabadítása, mert elveszünk! Jónás ilyen kifejezéseket használ: nyomorúság, csüggedés, halál torka, mélység, áradat, örvény, süllyedés, bezártság, örök eltemettetés. Könyörögjünk az Úr szabadításáért! Jónás az Isten kezében van a cethal gyomrában is. Ennek jele az, hogy az Istenhez fordul nyomorúságában. Jónás az Úrhoz kiált! Jónás nem lát mást már, csak az Urat! Nem a nyomorúságot látja már, hanem az ő hatalmát. Amikor elcsügged a lelked, gondolj az Úrra! (8) Nincs más szabadító, csak ő! Legyünk bizonyosak Isten szabadításában a bajban is! Ez Jónás megtérése. Magasztalja az Urat, hálaéneket zeng, eltaszítja bálványait (9–10). Jónás még a szabadulás előtt zengi a szabadító Úr dicséretét (7). Jézus Krisztus is előre hálát adott, és bizonyos volt az Úr szabadításában (Jn 11,42). Jónás megvallja azt is, hogy tudja: az Úr vetette a mélységbe, és jogos volt az ítélete (Zsolt 51,6). Nem vitatkozik az Istennel. De tudja azt is, hogy mivel ő vetette a mélységbe, ezért ott is az ő kezében van. Ezért reméli a szabadulást. Ez a szabadítás Jézus Krisztusban van. Ő miattunk, értünk, helyettünk megjárta ezt az utat, és legyőzte a halált (7).

Jn 2,1–12

437. dicséret

Sokan kétségbe vonják azt, hogy Ninivében a város minden lakója igazán, szív szerint megtért volna. Egyrészt ilyen tömeges, teljes, igaz, mindenkit érintő megtérés nem valószínű (5). Látszik, hogy folyamatosan gondunk van a megtérés és az üdvösség kapcsán ezzel a kifejezéssel: „mindenki”. Mi szeretjük szűken mérni az üdvösséget másoknak. Másrészt, többen azt állítják, hogy a niniveiek parancsra cselekedtek (6–8). Ugyanis a város királya megtért, majd parancsba adta, hogy a város minden lakója tartson bűnbánatot, erőszakos, gonosz életéből térjen az Úrhoz. Ilyen módon nem lehet megtérni igazán? Valóban, kell a szív szerinti megtérés is, hogy teljes legyen. De ez a megtérés kezdődhet úgy, hogy másfajta életet vezetnek be, amelyhez igazodni kell. Nekem gyerekkoromban – mióta csak eszméltem – a szüleim megkövetelték a vasárnapi templomba járást, ez nem is volt kérdés, és ez vezetett a megtérésemhez. Harmadrészt, sokak szerint a niniveiek Jónás ítéletes szavaira, félelemből tértek meg, de csupán külsőleg (9). Nem véletlenül használja az Ószövetség az istenfélelem kifejezést: félem az Urat olyan értelemben is, hogy félek őtőle, mert ő Isten, én pedig ember vagyok. Ebben a félelemben megmutatkozik ember voltunk minden beismert gyarlósága, ugyanakkor felragyog benne az Isten mindenek feletti tisztelete is. Ez az istentisztelet és istenfélelem egysége. Az igazán nagy kegyelem azonban az, hogy nem mi fogjuk értékelni mások megtérésének igaz voltát, és nem mi leszünk azok, akik a másikról megmondják majd, hogy üdvözül-e vagy sem.

Jn 2,13–25

280. dicséret

Az Úr megszánta Ninivét. Az esztendő utolsó napján magasztaljuk az Urat! Ahogy az Úr kegyelme megtartotta a méltatlan Ninivét, úgy őrizte meg a mi életünket, és adott még nekünk időt, hogy még buzgóbban éljünk az ő dicsőségére, az őtőle kapott képességünkkel, javainkkal, feladatunkban. Áldott légy Urunk, hogy megszántál minket! Döbbenetes: Isten megszán, Jónás viszont nem szánakozik. Nem örül a niniveiek megtérésének. Úgy prédikálta nekik, hogy közben szinte kívánta rájuk az Isten ítéletét (1–4). Jónás egyedül magát szánja. Megjuhászodik, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az emberi szenvedést. És mi az az Isten ítéletéhez képest? A bokor elszárad, és Jónás kitikkad a napon, és aki mások szenvedésében és megítélésében akart gyönyörködni, az elkezd hisztizni egy kis szenvedésen (7–11). Urunk, szánj meg minket, tartsd meg életünket a következő esztendőben is! Köszönjük, hogy te Jézus Krisztusban kegyelmeztél nekünk, és életünket már megtartottad az örök életre, ezért amíg e világban megőrzöl minket, hadd élhessünk a te dicsőségedre engedelmes hűségben, másokra is reménységgel és imádságos szeretettel tekintve.

Jn 3,1–10

90. zsoltár

Az északi országrész fővárosát, Samáriát – a régészeti ásatások szerint is – Kr. e. 760-ban erős földrengés rázta meg. Erre utal a felirat, de ezt a földrengést megemlíti Zakariás próféta is (Zak 14,5). Isten Igéje tehát az emberi történelem keretei között szólal meg, szabadító szava és cselekvése belenyúl az emberi történelembe. Mindez valóság. Ugyanakkor az Úr szabadítását mindig csak a hit ragadhatja meg, és soha nem az e világi bizonyítékok. Isten Igéjének igazságát nem kell bizonygatni, az ő Lelke majd bizonyossággá teszi azt azok életében, akikében akarja. Sokféle földrengés van. Gondoljunk csak bátran tovább a tényleges természeti katasztrófánál. Mekkora pusztítást tud okozni egy földrengés. Ennél azonban sokszorosan nagyobb, halálos, kárhozatos felfordulást tud okozni az emberi bűn. Az új esztendő első napján könyörgünk az Úr szabadító irgalmáért, mert reng a föld körülöttünk ma is: mindenütt indulat, önigazság, önérdek.

Jn 3,11–21

285. dicséret

Ámósz prőféta Júda után Izráel ellen mond fenyegető prőféciát. Először felsorolja Izráel népének bűneit (6-8). Tipikus bűnök ezek, amióta világ a világ: a vagyonnal, a hatalommal, a szexualitással, a vallási élettel kapcsolatosak. Mégis alapvető különbségeket fogalmaz meg a prófécia Isten népe és más népek között. Az Úr hatalmas dolgokat cselekedett népéért. Azt kérte, hogy az Isten törvényéből következő boldog rendhez igazodjanak (Zsolt 1,1), ekként bánjanak a kiszolgáltatottakkal, valamint a magánéletük is rendben legyen. Isten azt kérte, hogy ne legyenek olyanok, mint a pogány népek: sem a vagyon és hatalom, sem a szexualitás, sem pedig a vallási élet területén. Legalább saját házuk táján, saját népük körében legyenek mások, ugyanakkor ezt az isteni rendet éljék, képviseljék ,kifelé" is. Hangsúlyosan kétszer szerepel a ,de" szócska ebben a próféciában. De Isten cselekedett népéért (9-11). De ti rászóltatok a prófétákra, hogy hallgassanak (12). Isten kegyelmére hálátlanság a felelet, és a törvény megszegése minden területen. Akkor is így volt, ma is így van ez. Mit várhatunk ezek után? Ezt is leírja a próféta (13—16). Ahol elhallgattatják az Isten szavát, ott megrendül a föld, Isten rendíti meg azt. A halálos káosz pedig a kárhozat előszobája. Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!

Jn 3,22–30

191. dicséret