Nincs egyedül, aki énekel

Előfizetek

...mondják egyházzenészeink, karnagyaink, akiket arra kértünk, mutassanak be olyan karácsonyi énekeket, amelyek a szívükhöz közel állnak. Nem titkolt célunk a történetekkel arra buzdítani olvasóinkat, hogy akár újságunkkal a kezükben, készülődés közben és az ünnep perceiben dúdoljanak, sőt: fakadjanak dalra! Hiszen az éneklés közösségbe helyez, akkor is, ha fizikailag talán egyedül vagyunk.


Bódiss Tamás orgonista, kántor, a Magyarországi Református Egyház egyházzenei előadója az „Ó, jöjjetek,hívek" kezdetű, 327. számú dicséretet választotta énekeskönyvünkből. Bódiss Tamás Fotó: Archívum

– Két dolog szokott egy énekben megindítani: hogyha gyülekezettel, kórussal, azaz zenei közösségben találkozom vele, vagy ha az adott ének szövegével mélyebben foglalkozom. Mostani választásom ez utóbbihoz kötődik.

Egy-egy ének mondanivalóját vizsgálva felkutatom eredetét. Így történt ezzel a dicsérettel is. Amikor az eredeti latin szöveggel találkoztam, megdöbbentett az a motívum, amelyet a második versszak kiemel. A magyar szöveg ott így kezdődik: „Az életnek szent Ura, dicsőség királya, / Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen.” A latin másképpen fogalmaz: a gyermek, aki eljött, és a jászolban fekszik, „Isten az Istenből, és világosság a világosságból”.

Egyértelmű és megdöbbentő kép, amely a niceai hitvallásból lehet ismerős. Ez az eredeti szöveg talán jobban kifejezi, hogy az újszülött Jézus isteni gyermek. Sok karácsonyi ének igyekszik erre rámutatni, illetve arra is, hogy az Ige testet öltött. Ennek felismerése nélkül nincsen igazi karácsony. Az „Ó, jöjjetek, hívek” második versszaka az üzenet mélyebb rétegét segít megérteni.

Énekes kotta: Ó jöjjetek hívek Fotó: Archívum

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!