Meghallgattam Thoma László lelkipásztor bizonyságtételét a kórházi tartózkodása során megéltekről. Sok mély gondolat között azt is, hogy olyan ismerősei írtak rá, imádkoztak érte, akik egymással talán szóba sem állnának.

Eszembe jutott: az én baráti köröm is ilyen, és de jó ennek a gazdagságának örülni, mégis, most jobbára szorongok. Ódzkodom az egyedülálló, fiúsabb barátnőmmel mutatkozni, hátha azt gondolják, meleg, és ez kivetül rám is, mert, ugye, embert barátjáról. Ugyanígy a hungaristával. Vagy meggondolom, megosszam-e valamelyik hírportál cikkét, mert ezzel mintha egyben igazolnám is a mögöttes politikai szándékot. Nem fűzhetem oda mindenhez, hogy az ellenoldalt is épp így követem. Felkértek, hogy vigyek egy gálaestre képeket, ahol jó és jótékony a cél, mégis szorongok, mert a keresztyénséget az ősmagyarsággal összemosó közösség a szervező, néhány tételük számomra vállalhatatlan. Szóval adok, de el nem megyek.