Jonathan Granzin

Előfizetek

Bajorországban, 2001-ben született Lelkészcsaládban nőtt fel egy németországi faluban, Unterschwaningenben: édesapja német, édesanyja magyar lelkipásztor. A gimnázium elvégzése után egy miszszionárius szervezet révén egy évet töltött Ugandában. Baselben teológiai diplomát szerzett, jelenleg Erasmusösztöndíjjal a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanul.

Mindig is egyértelmű volt, hogy a teológia felé veszi az irányt?

Nem. Sokáig rendőr szerettem volna lenni, gimnázium alatt el is végeztem egy szakmai gyakorlatot. Egy idő után azonban elgondolkodtam, vajon tényleg az Isten által eltervezett, helyes úton járok-e. Szeretem a történelmet, mindig is érdekeltek a teológiai, filozófiai kérdések, egyre jobban izgatott a Biblia megismerése.

Jonathan Granzin

A gyülekezetünkben sokat szolgáltam a fiatalok között, később Ugandában is tartottam áhítatokat, ifiket. Rádöbbentem, hogy Istentől tehetséget kaptam a lelki szolgálatra, de a döntésemben igazán egy prédikáció hallatán bizonyosodtam meg. Személyesen szólított meg az, amikor a lelkész arról beszélt, milyen fontosak a jól képzett keresztyének az egyházban, akik kiismerik magukat a hit dolgaiban, és ezt másoknak is továbbadják. Így jelentkeztem egy svájci felekezetközi főiskolára, Baselbe.

Hogyhogy a Károlin tölti az ösztöndíjas évét?

Több minden húzott ide. Elsőként, hogy én magyar is vagyok, és szerettem volna Magyarországon élni egy darabig, hiszen a hazámnak tartom. Emellett szerettem volna más irányzatokat is megismerni, hogy szélesebb képet kapjak a keresztyénségről. Bár a svájci képzés alatt is prédikáltam már, ott inkább az elméleten volt a hangsúly, mint a gyakorlaton. Úgy tapasztalom, a magyarországi lelkészképzésben az elmélet mellett a mindennapok gyakorlatára is próbálják felkészíteni az embereket, például a legációk által (ami Baselben egyáltalán nem volt). Magát a Károlit azért választottam, mert nagyapám és édesanyám után harmadik generációsként tanulhatok ezen az egyetemen. Nem utolsósorban a magyartudásomat is szerettem volna fejleszteni. Anyukámmal, testvéreimmel általában magyarul beszélek, apukámmal németül. Eddig kizárólag német nyelven tanultam, ezért eleinte át kellett állnom arra, hogy magyarul írjak, olvassak. Az óráimon szinte mindent értettem, csak nem tudtam magam olyan változatosan kifejezni, meg kellett tanulnom a teológiai szakszavakat, de mostanra már egész jól belejöttem.

Hogy tetszik Budapest és az egyetem?

Gyönyörű város, sok lehetőséget nyújt. Nagyon jól érzem itt magam, sok barátságot tudtam kötni, az emberek kedvesek és befogadók. Több teológusnapon és csendeshétvégén is részt vettem, gyülekezeteket ismertem meg. Szeretek a Ráday Diákotthonban lakni, ahol együtt élünk a többi teológussal, lelki közösségként tudjuk egymást erősíteni, mindig van kitől megkérdezni a bennünk felmerülő teológiai kérdéseket. Áhítattal hallgatjuk az Igét, együtt dicsérjük Istent, közösen imádkozunk, egymás terhét hordozzuk. Számomra olyan ez, mint egy oázis.

Milyen szolgálatra érez elhívást, hogyan készül a jövőre?

Parókián nőttem fel, láttam azokat az áldozatokat, próbatételeket, amelyekkel édesapám lelkipásztorként nap mint nap találkozott. Amikor elkezdtem az egyetemet, elsősorban a teológia tudományával szerettem volna foglalkozni, de nem tudtam elképzelni, hogy lelkészként szolgáljak. Az utóbbi években azonban Isten átformálta a hozzáállásomat a lelkészséghez, egyre inkább gyülekezetben képzelem el a jövőmet. Úgy érzem, Isten a német egyházba hív engem, hogy erősítsem azokat a gyülekezeteket, amelyek még bibliai alapokon állnak. Sajnos igazak a rémhírek, a németországi történelmi egyházak tényleg rossz állapotban vannak, sok hívet veszítenek, nem a Szentírást veszik alapul. Pontosan ezért szeretnék majd közöttük szolgálni, hogy továbbra is szólhasson az evangélium.