... kíván Jézus, mégpedig radikális elszakadást a családtól? Diktátori igénnyel lép föl és megszabja, hogy kivel tarthatnak kapcsolatot a követői? Gyűlöletre uszít? „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,26) Egy másik alkalommal még csak önmegtagadást kért attól, aki tanítványa akar lenni (9,23), itt már öngyűlöletről szól, a szüleink, a házastársunk, a gyermekeink és a testvéreink gyűlöletéről. Hogyan lehet ezt értelmezni?

Fontos tudnivaló, hogy általában a bibliai szóhasználatban, mind a héber, mind az arám nyelvben a gyűlöl, illetve szeret szavak gyakran nem érzelmi viszonyulást fejeznek ki, hanem értékrendet, illetve sorrendet. Amit vagy akit gyűlöl valaki, azt kevésbé szereti, mellőzi, háttérbe helyezi ahhoz képest, akit szeret. Mert amit vagy akit szeret, azt választja, azt teszi az első helyre, arra figyel, az vagy ő lesz a fontos. Máté evangélista írja a párhuzamos helyen árnyaltabb és érthetőbb kifejezéssel: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10,37) Azaz aki jobban szereti a vagyonát Istennél, az a vagyonát imádja. Aki jobban szereti a házastársát vagy gyermekét Jézusnál, annak a házastársa vagy a gyermeke fontosabb, és őt követi, nem Jézus Krisztus akaratát. Ez így világos beszéd. És ijesztő is. Vizsgáljuk meg magunkat, nekünk ki az első, ki a fontosabb! Bele merünk-e nézni ebbe a tükörbe?

Pétertől kérdezte meg Jézus a tagadása után: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21,15) Azután még kétszer kérdezi ugyanazt, mert Péter előzőleg olyan nagyon fogadkozott: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg.” (Mt 26,35) Nem sikerült. De Jézus nem az érzelmeire volt kíváncsi, hanem az elköteleződésére, hogy rehabilitálja őt.

Jézus nem életellenes. Nem öngyűlöletre, nem emberek gyűlöletére, hanem világos döntésre késztet, mert könnyen beleszédülhetünk a bálványimádásba éppen a legtermészetesebb rokoni viszonyainkban. Alattomosan kísért a hangsúlyeltolódás, istenné emeljük azt, akit nagyon szeretünk, miközben megszürkül bennünk a krisztusi szeretet, amely korábban csoda volt. Az utóbbi minden szerelmet fenyeget, ha nem fejlődik a szeretetkapcsolat. Az Isten-szerelmet is. Kapcsolataink alakulásában fokozatok figyelhetők meg. Jézus provokál és segít tisztázni: kit szeretek, kiben bízom, ki ad örömöt és reménységet?