Ő maga több évtizedes pályafutása folyamán sokféle módon nyilatkozott viszonyáról a keresztyénséghez, így nem csoda, hogy nem alakulhatott ki egyértelmű álláspont ebben a kérdésben. Németh alapos elemzéseket tett közzé olvasmányairól, ezek között kevés teológiai szakkönyvet találunk. Egy 1954-ben kelt tanulmányában számolt be találkozásáról a sárospataki Mátyás Ernővel, az újszövetségi exegézis professzorával. Kettejük ismeretsége nem vált ugyan elmélyült barátsággá, de ekkor kapta meg Otto Procksch Theologie des Alten Testaments (Az Ószövetség teológiája) című kötetét. Az átfogó mű ismeretében rövid összefoglalót írt ennek tartalmáról. Ebből derül ki az is, hogy Mózes könyvének Wellhausen-féle felosztásával is megismerkedett a kötet révén. A korábban József története iránt érdeklődő író figyelme a német teológus művének köszönhetően a prófétai könyvek felé fordult.

A Kortárs című folyóiratban 1965-ben megjelent, Az Ószövetség olvasása közben című esszéjében számolt be gondolatairól. Ebben is jó látható, hogyan tekint Németh az Ószövetségre és annak szereplőire. A nemzeti istenük védelmében megszólaló próféták szerepe nála inkább hasonlít az elszánt ideológiai harcos vagy a kultúrhéroszok hősies helytállásához, mint Isten küldöttjének, szócsövének valódi jelentőségéhez. A szakirodalom ismeretében újra a Szentírás olvasásához fogott, s 1964-re elkészült az a négy egyfelvonásos színmű, amelyeket egy-egy próféta ihletett. A Hóseás, Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel életének egy-egy fontos epizódját bemutató darabokat olvasva nehéz eldönteni, a főhősök az alkotó szemében mennyire képviselték Istent, vagy inkább pusztán egy nemzeti gondolatot.