Az nem számít ritkaságnak, hogy egy családban öröklődik Isten elhívása, és a lelkészi szolgálatot többen választják életmeghatározó hivatásnak. Arra viszont Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke sem ismer példát, hogy ugyanannak az eklézsiának az élére nemzedékről nemzedékre ugyanabból a családból választanák a lélek pásztorát. A nyírségi város ünnepi istentiszteleten emlékezett erre: eljöttek a testvérgyülekezetek küldöttei az erdélyi Kolozsvárról és a Baranya vármegyei Magyarbólyból. A Nyírségi Református Egyházmegye hetvenkilenc gyülekezete közül a környékbeliek köszöntötték a szolgálattevőket és a Bencze családnak az ország minden tájáról hazasereglő tagjait.

A gótikus építészet jegyeit magán viselő, fehér falazatú, kék mennyezetű, karzatos vajai templom építési idejét az egykori krónikák 1330 és 1380 közé teszik. A településen lévő puszta telkét Vajai Ferenc a leleszi konvent előtt, 1609. június 3-án zálogba adta, ugyanis az épület elpusztult, és mivel a nemzetség temetkezési helyéül szolgált, kegyeleti okokból folytatni akarták a munkálatokat, ehhez pénzre volt szükség.

A templom 1792-ben tornyot kapott, újra felszentelték, majd 1821-ben bővítették. Többször gyűjtöttek a bővítésre a helybeliek, de hiába számláltak össze huszonötezer koronát, az 1920-as évek gazdasági válsága és a pénzromlás értéktelenné tette ezt az összeget. Nem csökkent azonban a helyiek lelkesedése Isten házának modernizálására: a Szentlélek munkálkodott, növekedett a gyülekezet.

Ám néhány renováláson kívül többre nem sarkallták az eklézsiájukra és a közösségükre oly büszke helybelieket, hogy történelmi korszakokat átívelő megoldást keressenek. Isten pártolta a hozzá hűeket, és adott nekik kegyelemből és érdemeik szerint. 2007-ben a toronysüveget állították vissza fazsindelyesre. Interaktívvá tették a templomot, a torony bejárható lett, virtuális túrára hívták a történelmi ismeretekre vágyó turistákat. A hangosítás a XXI. század követelménye, a kis- és a nagyharang messze viszi az Ige hangzó üzenetét. A városalapító Vay család 1835 előtt elhunyt tagjai immár méltó helyen nyugodnak.

„MERT EZER ESZTENDŐ ELŐTTED ANNYI”

Ez az ékszerdoboz zsúfolásig megtelt március 8-án. A Bencze család három generációjának tagjai meghatottan szemlélték elődeik máig ható munkálkodását: a történelem évszázadai szemünk előtt peregtek le, ismerős nevek, a famíliák tagjai szájról szájra adták a hősies és helytállást követelő cselekedeteket. Magunk előtt láthattuk a gazdálkodó gyülekezeti tagokat, a kétkezi munkát becsben tartó korábbi lelkipásztorokat. Ők maguk nemcsak az igei üzeneteket tolmácsolták, hanem ásót, kapát ragadtak, és a földből is kihoztak mindent, amin a Teremtő áldása nyugodott. Így kötötték össze a mennyet a földdel. Behívták Istent a mindennapjaikba. Imáikat az új kenyérért és a borért nem csak megszokásból fogalmazták: az országos elismertséget kivívó jonatánalma első facsemetéit az idősebb Bencze János ültette. Szorgosságuknak köszönhetően Vaja nemcsak a korábbi évszázadok, Vay Ádám (1657–1719) kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari főkapitánya, majd leszármazottja, Vay Ádám (1830–1900) főispán, főrendházi tag, képviselő emlékét ápolja, hanem az adott korszak gazdasági fellendítésének élére is állt.

Évtizedek teltek el, mire az első facsemeték terméssel honorálták gondos gazdáikat, az alma értékesítéséből építették családi otthonai kat. Gyümölcsfeldolgozó üzemet létesítettek, a környékbeli városok, Nyíregyháza, Baktalórántháza, Mátészalka és Vásárosnamény mellett munkások százai találtak itt kenyeret, megélhetést.