A virágvasárnappal elkezdődnek a nagyhét eseményei, Jézus utolsó vacsorája tanítványaival, elfogatása, elítélése, keresztre feszítése, harmadnapon pedig feltámadása. Heti bibliai szakaszaink sorában Lukács evangélista számol be arról, hogy Jézust kihallgatja Pilátus (vö. Lk 23,1–5), aki le akarja vetni magáról a döntés felelősségét. Emiatt elküldi Krisztust Heródeshez, hogy ő döntsön az ügyében. Heródes azonban – miután megvetően bánt vele – csalódottan visszaküldi a Messiást a római helytartóhoz (vö. Lk 23,12). Érdekes megfigyelnünk, hogy Pilátus háromszor jelenti ki nagy nyilvánosság előtt: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.” (Lk 23,4; vö. Lk 23,14–16.22) Ugyanannyiszor, mint ahányszor Péter tagadta meg Mesterét (vö. Lk 22,54–62).

Jézus Lukács evangéliumában háromszor szólal meg a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34); „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43); „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Jézus értünk, bűnösökért vállalta a szenvedést: az Úr, aki bűntelen volt. „Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az én Uram, az Úr megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani?” (Ézs 50,8–9)

Amikor Krisztus szenvedésére tekintünk, lássuk meg egyénileg és közösségileg is azt a mérhetetlen szeretetet és kegyelmet, azt a halálig tartó hűséget, amellyel elvette rólunk gyalázatunkat és szégyenünket, hogy az ő halála és feltámadása által átmehessünk a halálból az életbe, ha hiszünk benne! Ézsaiás próféta így szólt róla: „Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.” (Ézs 50,5–6)