Bár mindannyian gyakoroljuk, mégis fontos újra feltenni a kérdést: mit jelent az úrvacsora a református egyház tanítása szerint?

A legfrappánsabban a Második Helvét Hitvallás 21. fejezetének 3. bekezdése foglalja össze: „Ezzel a szent szertartással az Úr frissen emlékezetünkben akarja tartani az emberiségnek adott jótéteményét, tudniillik azt, hogy testének feláldozásával és vérének kiontásával minden bűnünket megbocsátotta, az örök haláltól és az ördög hatalmától megváltott minket, most is etet az ő testével és itat az ő vérével, s ha ezeket igaz hittel lelkileg elfogadjuk, az örök életre táplálnak minket. És ez az ajándék mindig megújul, valahányszor az úrvacsorát kiszolgáltatják. Mert így szólt az Úr: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (1Kor 11,24). Ebben a szent vacsorában Isten azt erősíti meg, hogy az Úr teste érettünk valóban halálra adatott, vére pedig bűneink bocsánatára kiontatott, hogy a mi hitünk ne ingadozzék."

Van-e különbség az úrvacsorai felfogásban a magyarországi és a határon túli részegyházak között?

Semmilyen teológiai különbség nincs az úrvacsoráról vallott felfogásunkban. Összetartozásunk nélkülözhetetlen eleme, hogy a Szentírás és a hitvallásaink alapján ugyanazt valljuk az úrvacsoráról.

Részesülhetnek-e a református úrvacsorában más keresztyén hívők?

Illetve reformátusok úrvacsorázhatnak-e más felekezet istentiszteletén? Lelkipásztorként . tapasztalom, főként városokban vagy népesebb ünnepeken, hogy nem tudjuk pontosan, kik járulnak elénk. Falun, egymás felekezeti hovatartozását ismerve, az emberek tiszteletben tartják a sákramentumi fegyelmet. Európa többi egyházát megelőzve a nagygeresdi egyezmény nyomán már 1833-ban létrejött és működött az evangélikus–református szószéki és úrasztali közösség, azaz egymás szolgálatának elfogadása. A Protestáns Egyházak Európai Közössége 1973. március 16-án írta alá Svájcban a Leuenbergi konkordiát, ami ezen a szinten is létrehozta a szószéki és úrasztali közösséget. Ennek alapja, hogy közös az evangéliumértelmezésünk, és valljuk az ember megigazulásának felszabadító üzenetét, amelyet az igehirdetés, a keresztség és az úrvacsora segítségével adunk tovább. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a református egyháztag élhet az úrvacsorával az evangélikusoknál és fordítva, valamint egyháztagok lehetnek a másik egyház gyülekezetében, sőt presbiteri tisztséget is vállalhatnak.