Miért a húsvéthoz, a feltámadáshoz köti Pál azt, hogy a megváltottakra már nem nehezedik rá a bűn terhe? Azt mondja egy helyütt: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűnei tekben vagytok.”

Ezt a korinthusiaknak mondta, akik körében az a tévtan terjedt, hogy a halottak nem támadnak fel testben. A páli logikai okfejtés innen indul: „Ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.” Csak ezután jön az idézett igerész. Az apostol egyrészt így bátorítja a korinthusiakat, hogy higgyenek az emberek feltámadásában, Krisztuséból eredeztetve, hiszen az Isten fia volt ebben az „első zsenge”.

Másrészt ugyanez az Ige világít rá a húsvéti esemény nagypéntek jelentőségét bizonyító erejére. Hiszen mi emeli ki azt, hogy Jézus Krisztus kereszthalála nem szerencsétlen véletlen volt? Mi száműzi a kézenfekvő értelmezést: na tessék, már megint kiderült, hogy a rossz mindig legyőzi a jót ebben a világban? Jézus feltámadása bizonyítja, nem naiv emberi képzelgés volt, amit korábban mondott: „Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.” Ráadásul mi más bizonyíthatná, hogy Jézus valóban az volt, akinek mondta magát – az Atya küldte ebbe a világba, ő Isten fia, aki azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett? És kifejezetten a bűn vonatkozásában: ha Jézus nem támadt volna fel, legfeljebb az emberi szeretet és önfeláldozás példája, de nem megváltó. Ám keresztre feszítése megváltó halál, helyettes áldozat, tökéletes elégtétel a mi bűneinkért, amit az Atya azzal igazolt, hogy feltámasztotta őt.

Amikor ön a feltámadás valóságát hirdeti, hangsúlyozza azt is, mennyire tényszerű történetileg is ez az esemény?

A meggyőzésnek – láttuk az iménti páli Igénél is – van helye a keresztyén igehirdetésben és az istenkeresőkkel folytatott lelki beszélgetésekben. Emlékszem, egy hajdani húsvéti igehirdetésem, amelyben én is hangsúlyosan alkalmaztam ezt, élénk hatást gyakorolt valakire. Azt mondta, sőt kiáltotta lelkesen az a fiú, aki éppen akkor indult el a hit útján: „Ez ennyire világos meg érthető és megragadható?!” De visszautalva az ön által imént szóba hozott páli Igére, miután az apostol végigviszi a logikai bizonyítás menetét, ez a végső konklúziója: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” De mi a következő mondata? „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” Ez viszont proklamáció! Meghirdeti Jézus feltámadásának tényét. Érvelhetsz és meggyőzheted a hallgatóságot, a beszélgetőpartneredet azzal, hogy mindaz hiábavaló, amiben reménykedünk ebben a világban. De miután ezzel kihúztad a világ dolgaiban bízó ember lába alól a talajt, jönnie kell a proklamálásnak. Hirdesd meg: de Krisztus feltámadt! Hidd el, kérd és várd, hogy amikor ezt kimondod, akkor – mivel ez az evangélium – a Szentlélek működik, és képes hitet adni. Krisztus feltámadt a halálból, és ez nagyobb erő, mint a bűn, a kárhozat, a halál, a pusztulás – mindaz, ami körülvesz minket a világban.

Tegyük tisztába: máshogyan kell beszélni a feltámadásról az adott kulturális vagy szociológiai közeg szerint?

Maga az örömhír mindig ugyanaz. Az üdvtörténet, amelynek központi üzenete az evangélium, négy nagy fejezetben mondható el: teremtés, bűneset, megváltás, új teremtés. A megváltás fejezetén belül a három kulcsmozzanat Jézus Krisztus testté létele, halála és feltámadása – hogy azután az új teremtésben az, ami Krisztussal megtörtént, egy nap azokkal is megtörténjen, akik őt befogadták, valamint az egész teremtett világgal. Ám azt, hogyan közvetíti mindezt embertársainak a hívő, valóban attól kell függővé tennie, hol, milyen közösségben kiket akar elérni. Pál különböző helyszíneken másképpen hirdette ugyanazt az evangéliumot. Az apostolok cselekedeteiben azt olvassuk, a piszidiai Antiókhia zsinagógájában elkezdi az atyák történetével, onnan érkezik el Krisztushoz. Nem úgy Athénban, ahol megtekinti valamennyi pogány szentélyt, majd miután az Aeropágoszra viszik, az ismeretlen istennek épített oltárra utal, illetve helyi költők sorait is beveszi a prédikációjába, így szól egyértelműen, kérlelhetetlenül feltámadásról, Krisztusról. Azaz: maradéktalanul ugyanazt, máshogy .