A példabeszédek könyve a bibliai bölcsesség gyöngyszemeit őrizte meg számunkra. Ugyanebbe a műfaji kategóriába soroljuk Jób könyvét és A prédikátor könyvét is, valamint számos zsoltár is a bölcsességirodalom jellegzetes elemeit felhasználva készült (pl. 49).

A bölcsesség a bibliai emberek számára alapvető, de nehezen megszerezhető érték volt. Az ember törekedjen rá a mindennapi életben, fogadja meg az intést, igyekezzen elkerülni az élet buktatóit. Ennek érdekében, más ókori keleti népekhez hasonlóan Izráelben is számtalan szólásmondást adtak szájról szájra, ezeket idézték, emlékezetben tartották. Ez a bibliai bölcsesség legelső rétege. Idővel megfogalmazódott az igény: a királyi udvarban szolgálatot teljesítők ezzel tűnjenek ki a hétköznapi emberek közül. Még később elkezdtek erre a tulajdonságra a kijelentés eszközeként tekinteni, a mindennapokban történő eligazodás segítése így lassan átadta helyét az Istennel járó ember nagy létkérdéseinek. A bölcsesség megszemélyesült: aki rátalál, Istent magát találja meg (Péld 8,35).

A bibliai bölcsességirodalom szerteágazó rendszerében egy elem időről időre felbukkan szemünk előtt: istenfélelem nélkül szert tenni erre a tulajdonságra meddő próbálkozás. A példabeszédek könyvének harmadik fejezete az istenfélelem és a bölcsesség összefüggéseit világítja meg, az Úrban teljes szívvel bízó, a maga eszét csak a második helyre állító ember az, akinek esélye van erre és ezen keresztül a boldogságra rátalálnia. A tanács egyszerű: „Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat.” (7) Ez a sokak által vágyott erény nem ész dolga, és tanulás útján sem szerezhető meg. Bölcsességre vágysz?

Lépj kettőt hátra, ha önmagad szerepéről van szó, ismerd el Isten hatalmát a világ rendjében, engedd át neki életed irányítását is. Ennyi az egész.