... és testedzés, az egészség és fiatalság kultuszában ma erős felkiáltójel Jézus sebzett, vérző, megfeszített teste a kereszten. Pedig „ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol 1,15). Ezt a képet ábrázolják a katolikus és ortodox templomok szent képei, ikonjai, ezt a feszültséget nem lehet feloldani.

A Feltámadott megjelenését alig lehet megfesteni, csak sejtetni szinte, mint fénylő alakot, akit nem ismernek meg saját tanítványai sem. Már sokkal több hús-vér testnél, sugárzik. Más szót használ a görög nyelv is: „szóma”, alak-test, lelki test. Zavart okozhat, hogyan gondoljunk rá: a nagypénteki szenvedő, meghaló Jézusról beszélünk, vagy a húsvétkor dicsőségesen feltámadt Krisztusról? A két kép egyszerre igaz, és feloldhatatlan feszültséget hordoz. De valójában a mi emberlétünk is éppen ilyen feszültséget hordoz.

Pál apostol azt írja: „A mi kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak…” (2Kor 4,7) Ezt az ellentmondást kell viselnünk. Jó, ha valaki fiatal, erős és egészséges, meg is kell becsülni és őrizni ezt a fizikai állapotot, amennyire rajtunk áll. De ne tévesszen meg minket a látszat, a pillanatnyi helyzet. Erős és rugalmas, ellenálló és hajlékony, alkalmazkodó a testünk, hallatlan nagy csoda. Ugyanakkor gyönge és sérülékeny. Elég egy rossz mozdulat, akármilyen sportos is a test, szörnyű fájdalom béníthatja meg, vagy betegség támadja meg, s napokig lázas, tehetetlenül fekszik.

Olykor az erős testben is elfárad a lélek, ha túlterheli a stressz, érzékeny az idegrendszer, a finom műszer, és betegséggel tiltakozik a nyomás ellen. Ebbe a törékeny testbe adott Isten kimondhatatlanul gazdag kincset. Nem önmagában az edény a fontos tehát, hanem a tartalma és küldetése. Az teszi értékessé az egész embert. Kincstartó cserépedények vagyunk. A kincs nem a feltámadás híre, hanem maga Jézus Krisztus, akivel együtt meghalunk és feltámadunk, aki által új életünk született. A názáreti Jézus történetét, szenvedését és halálát nem lehet elválasztani a feltámadott Krisztus dicsőségétől. Így írja az apostol: „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2Kor 4,10)

A testépítés mellett a léleképítés szent feladata a fontos. Szentelünk-e rá legalább ugyanannyi időt és energiát, hogy a lelkünk befogadja őt? Nemcsak hús-vér testben élünk, hanem Lélek által a lelki testben, szómában is, ahol a Lélek irányít. Ha ránk néznek mások, látják rajtunk, hogy ő él velünk és bennünk?