„Megváltottad hatalmaddal népedet…” (Zsolt 77,16a)

Ó, hányszor,

de hányszor

el tudnám mesélni!

Ahogy először

kívülről láttam.

És féltem.

Hogy mi lesz velem.

Ha engem is elkap,

megragad,

hatalmába kerít az a kegyelem,

amelyben némelyek,

mások már benne élnek.

És aztán eljött,

megérkezett az a szikrázó pillanat,

amikor már nem mások beszéltek rólad,

hanem te szóltál magad!

Amely szó: törvény és hatalom,

mégsem nyom féregként agyon,

hanem megment és felemel,

hogy az ember – végre – szembenézzen a félelmeivel,

és veled, drága Krisztusom, magára találjon.

S elhiggye végre,

hogy a hömpölygő tömegben nincsen egyedül

ezen a világon.

Ámen!