Egyre többet használom a mesterséges intelligenciát. Nem szeretem, nem is ellenzem, gyanakvó vagyok vele – például a telefonomra nem vagyok hajlandó letölteni –, de sok praktikus segítséget kaptam már tőle. Különféle nézetek láttak már napvilágot arról, hogyan érdemes vele „beszélgetni”.

Az egyik azt mondja: szikár tőmondatok, semmi udvariaskodás meg felesleg, mert akkor nehezen vagy félreértelmezi a kérdést! Igen, előfordulhat. A másik nézet szerint viszont csöppet sem fölösleges egy szia, egy köszi, egy légy szíves, mert a gép minket és tőlünk tanul – nem baj, ha jó modort is. Az összeesküvés-elméletek hívei hozzáteszik, hogy ha netán saját öntudatra ébred, legyen benyomása kedvességről, „emberségről”. Engem egyelőre egyszerűen idegesít, hogy mint egy rossz önsegítő kazetta, folyamatosan megerősít.

– Remek ötlet! Ha gondolod, javasolok további forrásokat a témában! – Mire jó? Alkalmas például többlépcsős folyamatok felbontására: – Mondd el, hogyan áll elő egy olyan sétaösvény, amelyen te csak beolvasol egy QR-kódot, és a telefonod lejátszik egy hanganyagot – mondjuk a templom történetéről! – És köpi is a lépéseket, ingyenes alkalmazásokat ajánlva hozzá. Vagy összehasonlítja a bankkártyás fizetési lehetőségek kiépítésének költségeit a gyülekezetek számára…

Viszont időnként meggyűlik vele a bajom, mert átlépi a kompetenciahatárait. Ha keményen akarok fogalmazni: Istent játszik. A Langham igehirdetési módszerről írva megkértem – magamat ellenőrizendő –: foglalja össze, amit erről meg lehet találni az interneten. Hozta is szépen a helyeket forrásmegjelöléssel, és amit írt, egybevágott azzal, amit addig hallottam. Klassz! Na de tépelődő alkat lévén rákérdeztem: tudsz-e a módszer kritikáiról? Bár ne tettem volna! Hozott. Jó néhányat: nem mindig illik a kulturális kontextushoz; van, ahol a narratív elbeszéléseket többre értékelik… Hármat-négyet felsorolt, ám feltűnt valami: itt nincsenek hivatkozásai.

Kértem hát, mondja meg, ezeket milyen forrásra alapozza. Kiböki: nincs ilyen. – Akkor csak feltételeztél? – kérdem. – Igen – válaszolja. – Soha többé ne tedd! – írom neki valóban feldúltan. Fel is kínál két lehetőséget, mit tegyen a jövőben ilyen esetben. Azt választom, írja le ezt. Mert akkor az az igaz információ. Nem az, hogy maga gyárt téziseket. Ha nem vigyázok, hirtelen alternatív valóságban találom magamat csak azért, mert a gépet nem tanították meg azt mondani: nem tudom. Pontosabban úgy programozták, hogy ezt minél kevesebbszer fogalmazza meg. A tudásnál és a nem tudásnál pedig csak a vélelmezett tudás veszélyesebb.

Szóval: használd vagy ne, de légy szemfüles és egészségesen gyanakvó! Kérj forrásokat, kérdezz vissza! Ahogyan a pénzt vagy a médiát, ezt is meg kell szelídítenünk, és a helyén kell kezelnünk ahhoz, hogy jó eszközként tudja szolgálni a gyülekezeteinket.