Az Ige mellett
V. 25. VASÁRNAP
(10) „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” (Péld 18)
Ez a fejezet sok-sok élethelyzetet, emberi viszonyulást tartalmaz. Többnyire a helyes és helytelen viselkedést látjuk egymással szembe vagy egymás mellé állítva. Mindennapjainkban ezek vesznek körül bennünket. Közöttük biztonságot kínáló üzenet az, hogy Isten neve, az ő személye tudható, elérhető számunkra. Jelenléte valóban olyan, mint egy mindenféle élethelyzetből hívogató és biztonságot nyújtó torony. Azzal a tudattal járhatunk tehát a legnagyobb próbatételek között is, hogy elérhető az Úr. Mert elérhetővé tette magát ószövetségi népe számára, az új szövetség tagjainak pedig Jézus Krisztusban lett közelivé. Gondoljunk azokra a pillanatokra, amikor földön jártakor kétségbeesett tanítványok, nyomorúságot hordozók kiáltottak hozzá: Mester, Jézus, Dávidnak fia! Ez ma is érvényes számunkra. Védelmet jelent az Úr neve és számunkra megígért állandósult jelenléte. „…veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Gal 2,1–10
117. zsoltár
V. 26. HÉTFŐ
(17) „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert megtéríti jótéteményét.” (Péld 19)
Az istenfélő ember életfelfogását leginkább maga az Úr befolyásolja. Őhozzá mérten hozza meg döntéseit, viszi véghez cselekedeteit. Miatta tartózkodik méltatlanságoktól, és őrá tekintettel köteleződik el. Így érvényes ez az istenfélő irgalmasságára, könyörületességére is. Nem önmagából, a saját tartalékaiból indul ki, hanem abból, ami az Istené. Tudja, hogy mindent az Úr jóvoltából kapott, és tisztában van az ő készleteinek kifogyhatatlanságával is. Könyörületessége a Mindenható irgalmának megtapasztalásából ered. Ezért nem megy el érzéketlenül a nincstelen mellett. Ezért nem érzi magát kárvallottnak akkor, amikor megosztja javait a rászorulóval. Jézus Krisztus óta különösképpen tudjuk: az Úr már megtérítette azt az adóssáságunkat, amelyet mi magunk nem lennénk képesek kezelni. A nagy adósságkiegyenlítés után azt valljuk, hogy ő minden tartozásunkat kiegyenlítette, és minden szükségünket betölti. Hogyan is mehetnénk el a rászoruló mellett érzéketlenül, cselekvésképtelenül akkor, amikor egyértelmű, hogy felebarátainknak is abból adunk, amit az Úrtól kaptunk? „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) Így az a kölcsön, amelyet adsz, a segítség, amelyet nyújtasz, már meg is térült.
Gal 2,11–14
326. dicséret
V. 27. KEDD
(22b) „Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.” (Péld 20)
Sokféle igyekezet teljesítésére serkent itt a bölcs tanácsadó. Óv a semmittevéstől, a rest életviteltől. Józanság így élni. Megfontoltan, jó beosztással, figyelmes igyekezettel. Azonban mindezek fölé kerekedik a Teremtővel való viszony ápolása. A vele való kapcsolat rendezése, ápolása harmóniát teremt a szívben, majd a környezetünkben is. Fölé emel emberi gyengeségnek, kiutat mutat a kilátástalanságból. Istenben reménykedni a legmegfontoltabb döntés. Őbenne hinni azt jelenti, hogy mindent félreteszek az útból, és kizárólagosan belé vetem a bizalmamat. Tudom, hogy a lehetőség nála van. Ami azt jelenti, hogy csak idő kérdése, és javamra dönti el ügyemet, ledönti az akadályt jelentő falakat, megakadályozza a cselszövést, vizet fakaszt a pusztában. És mindezek fölött megbékéltet önmagával. Minden ígérete ebbe a pontba koncentrálódik. Nemcsak ígéret, hanem beteljesült valóság, amely Krisztusban megtörtént. Biztos alapja minden reménységünknek, garanciája a bármiben való megsegítésünknek. Reménykedni Istenben nem csak felemel, szinten is tart. „Nem engedi sohasem, hogy ingadozzék az igaz.” (Zsolt 55,23b)
Gal 2,15–21 799. dicséret
V. 28. SZERDA
(30) ,Nem használ a bölcsesség és az értelem, sem a tanács az Urral szemben." (Péld 21)
Két fontos és kívánatos fogalom áll előttünk: a bölcsesség és az értelem. Igen elnehezülnek a hétköznapok, amikor ezek hiányoznak. Amikor pedig bölcs és értelmes valaki, vonzóvá válik, hiszen ügyei megoldásában jó irányt és eredményességet mutat. Azonban egy jelentős megállapítást is találunk itt. Amikor az emberi értelem dacol az Úrral, az ő lényével, igazságával, rendelkezésével, az katasztrofális helyzetet teremt, mert az már nem a méltányolható bölcsesség, a tiszteletet kiváltó okosság, hanem ellenállás, szembefordulás azzal a Teremtővel, aki minden bölcsesség forrása, és akitől származik, hitelességet nyer az emberi értelem. Így van ez a tanáccsal is, amely nélkülözhetetlen, amikor egymást igazítjuk el életünk dolgaiban. Az a javaslat, amely szembefordul Istennel, nem lehet jó, sőt, ahogyan itt tanuljuk: egyenesen haszontalan. Tehát fontoljuk meg az emberileg elismerést kiváltó bölcsesség, értelem és tanács forrását, formáját, mert ezek értékmérője és értékadója az, hogy megegyezik-e a mennyei Atya elgondolásával. Jézus szenvedéstörténetében mennyi bölcsnek mutatkozó nekirugaszkodás, milyen értelmesnek mutatkozó jogi megoldások és miféle helyzetmentő tanácsolások kerültek elő! A nép még igent is mondott rájuk, összehangolta őket, de Isten ellen, Jézussal szemben. Gondolkodásunkat, bölcsességünket, adott, kapott tanácsainkat mindig az Úrhoz kell igazítanunk.
Gal 3,1–5
494. dicséret
V. 29. CSÜTÖRTÖK
(6) ,Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól." (Péld 22,1-16)
A gyermeknevelés folyamata és végeredménye a szülők vizsgája. S milyen jó, mekkora öröm egy eredményes vizsga! Ahhoz azonban előkészületre, felkészülésre, következetességre van szükség. Itt csak egy kitétel szerepel a szép eredmény eléréséhez. „Neki megfelelő módon” neveld, de ezt nem a nevelésben részesülő gyermek dönti el. Hogyan is dönthetne önmaga sorsa felett? Felnőtt jövőjéről hogyan hozhatna meghatározó döntést? A gyermek gondolkodása, érzésvilága támogatásra szorul. A szülő attól szülő, hogy segíti őt ebben. Figyelembe veszi a gyermek valódi szükségleteit, és nem pusztán az igényeit elégíti ki. Komolyan veszi, hogy a kiskorú is önálló személyiség, korának és testi-lelki alkatának megfelelően anyagi és szellemi táplálásra szorul, amelyet a neveléssel el kell hozzá juttatni, oda kell adni neki. Tehát saját, független személyisége ellenére még gyermek, akinek szüksége van a hozzá legközelebb álló emberre, a szülőre. Nagy felelősség és óriási lehetőség. Kérjük Istent, tanítson meg időszerűen arra, ami a kizárólagos kívánalom: „neki megfelelő módon”.
Gal 3,6–18
531. dicséret
V. 30. PÉNTEK
(19) „Legyen az Úrban bizodalmad, ezt tanítom ma neked, bizony, neked!” (Péld 22,17–29)
Nagy a hajlandóság bennünk az általánosításra. Az ilyen megállapítások nélkülözhetetlennek mutatkoznak, de gyakran megtévesztenek. Mert mindenki hallja, tudja, megtanulja és idézi ezeket, de sok esetben elmegy mellettük. Többnyire arra mutatnak, mit kellene, lehetne tennie valakinek, valamikor, valamiért. A példabeszédek mostani figyelmeztetése hadat üzen az általánosságoknak. Három tényező fogalmazódik itt meg: ezt, ma, neked. Pontos a cselekvésre hívás: legyen az Úrban bizodalmad! A bizalom nélkülözhetetlen, nem helyettesíthető mással. Kizárja a feltételezést, találgatást. Erős alapra helyezi az életemet. Meghatározza a bizalom irányát, célpontját. Ez az Úr. Nem az Úr embere, nem az ő temploma, nem a vallásgyakorlás általunk gyakorolt valamelyik eleme. A „ma” elodázhatatlanságot jelent. Nem tegnap, nem holnap, nem valamikor, hanem ma. Vagyis ami ma döntő, az holnap már nem lesz az. A mannát a pusztai vándorlás során csak az adott napra lehetett összegyűjteni, felhasználni, megenni. Végül a megszólítottság is félreérthetetlen. Nem általában az emberek, valaki, akit ki kell találni, hanem „te” – áll az írásban. Vagyis én, aki olvasom. Isten személyessége, tárgyilagossága félreérthetetlen: ezt, ma, neked!
Gal 2,19–29
78. zsoltár
V. 31. SZOMBAT
(10) „Ne mozdítsd el az ősi határt, ne orozd el az árvák mezejét!” (Péld 23)
Itt nem egyszerűen vagyonvédelemről, általános emberjogi védelemről van szó. Isten rendelései húzódnak meg a tanács mögött. A határokat ugyanis népe számára maga az Úr húzza meg. Éppen úgy, ahogyan Izráel esetében a honfoglaláskor. Nem egyszerűen az erősebb győzött. Nem az okosság alapján jutottak területükhöz a törzsek, hanem maga a Mindenható jelölte ki a helyet, teret, a határokat. Természetüknek, erőnlétüknek, általa formált küldetésüknek megfelelően. Ő tudja, hogy a határokat miért, hogyan és hol jelölte ki. Nem egyszerűen vagyonvédelmi szempontból, hanem a türelem, a próbatételek, az ajándékok, eredmények, örömök, ígéretek tekintetében is. A kegyelem is így lehet a mienk. A kegyelmi ajándékok is céllal és pontos meghatározottsággal érkeztek hozzánk, hogy szolgáljunk azokkal. Ne tekints sóvárgó szemmel a másik javára! Ne nézd le felebarátodat a hozzád viszonyított korlátoltsága miatt! Őrizd azokat a határokat, amelyeket az Úr a javadra jelölt ki! Ne lépj illetéktelen területre! A vagyonosok területére ne kívánkozz! Ne légy határsértő! Figyelj az Úr által neked kijelölt ősi határokra, ahol biztonságban lehetsz! Krisztusban felemelő az ígéret: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz!” (2Kor 12,9)
Gal 4,1–11
332. dicséret