Miért olyan fontos nekünk, embereknek a templom? Bizonyára azért, mert a távoli Isten közelségét jelenti, az áldott hajlékot, amelyben a Szentséges lakozik, ahol Isten és ember találkozik. Salamon is templomot épített az Úrnak, és a fölszentelésén így imádkozott: „…de vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnának magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem. Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: ott lesz az én nevem!”

A végtelen a végessel találkozik, amikor Isten lehajol és belép abba hajlékba, amelyet választott népe épített neki. Ott lesz az én nevem, ígérte Mózesnek az Örökkévaló, a neve pedig így hangzik: „Vagyok, aki vagyok, vagyok, aki leszek.” Azaz majd megtudod, ki vagyok, amikor veled leszek.

Ez a veled „Vagyok” a legtöbb, amit tudhatunk róla, Jézus másik neve, az Immánuel is azt jelenti, velünk az Isten. Nemcsak a templom falai között, de a falakon kívül is velünk marad. Mindez nem látható ugyan, de ha hiszünk benne, érezhető, szinte kézzel fogható ez a közelség, az érzés, hogy nem vagyok egyedül – ez pedig többet ér mindennél.

Isten házává lehet az otthonunk, de azzá lehetünk mi magunk is. Jézus óta tudjuk, hogy van élő, hús-vér templom. „Nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szentlélek temploma?” – kérdezi Pál a korinthusiaktól, másutt meg arról beszél, hogy többé nem ő él, hanem a Krisztus benne.

Ha a testünk a Szentlélek temploma, akkor a szívünk lehet a szentek szentje. Csak annak válhat azzá a teste-lelke, aki Isten irgalmát szívébe fogadja és továbbadja. Ez pedig nem könnyű, mert mindnyájan fájóan mély sebeket hordozunk. Némelyek emiatt úgy érzik, van, amit nem lehet megbocsátani. Ilyenek lehetnek azok a gyerekek, akik szenvedélybeteg családban nőnek föl, magukra hagyva, a túlélésért küzdve.

Az idősek otthonában ismertem meg egy csendes, kedves, vak és béna asszonyt, Évának hívták. Korábban alkoholista volt, ezért a gyermekei megtagadták, nem látogatták. Amikor meghalt, értesítették a fiát, aki elmondta, hogy mennyi szenvedést okozott nekik, ezért hallani sem akarnak róla, az ilyen anya számára nincs bocsánat. Bizonyára igazuk van az ilyen traumában fölnőtt gyermekeknek, de így sohasem lesz templom a szívükből, és a sebeik sem gyógyulnak be, mert az élő Isten házának építőköve az irgalom.

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek” – imádkozzuk a régi fordítás szerint a Miatyánkban, tehát aki nem tud megbocsátani, az megbékélni sem tud, annak a bűnei sem bocsáttatnak meg igazán. Ezért mondja Jézus: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Élő templomot nem lehet kőszívekből építeni, csak az irgalom eleven köveiből, kötőanyaga pedig csak a szeretet lehet.