Az erre vonatkozó kérdés leegyszerűsítve a következőképpen hangzik: elveheti-e a mindenkori (legitim) állam azon személyek életét, akikre rábizonyítottak bizonyos minősített bűncselekményeket? (Ebbe a körbe általában az előre eltervezett, szándékos emberölés és a hazaárulás tartozik. Egyéb bűnök – például tömeggyilkosságra való előkészületek, egy adott ország állampolgárainak az életét veszélyeztető kémkedés, minősített nemi erőszak, pedofil bűncselekmények, emberrablás, repülőgép-eltérítés vagy olyan hamis eskü, amely mások halálát eredményezheti – esetén is felmerülhet.) Minősítettnek vagy súlyosnak azt a bűncselekményt nevezzük, amelynek kapcsán a szándék vagy a konkrét körülmények lényegesen súlyosbítják annak megítélését, illetve az áldozatok részéről elszenvedett kárt.

A keresztyén érvelés elsősorban az 1Móz 9,5–6-ra hivatkozva tartja legitimnek a halálbüntetést, és ugyanezt a szakaszt mint a polgári kormányzat alapjait biztosítót tartja számon. Amikor az özönvíz elvonult, Nóé és családja kijöttek a bárkából, és az emberi társadalom ismét fejlődésnek indult. Ekkor Isten instrukciókat adott az újraépülő társadalmi életre vonatkozóan. Az eredeti héber szövegben a kiont ige (csakúgy, mint a magyarban) az emberi élet erőszakos, igazságtalan elvételét jelenti. E rendelkezés szerint ha valaki meggyilkol egy másik embert, azt halálra kell ítélni. Az elkövetőt nem közvetlenül Isten sújtja halállal, hanem az ő elvárt igazságosságának érvényesítéseként az emberi hatóságnak kell eljárnia. Ennek oka az, hogy Isten mérhetetlenül nagy értékkel ruházta fel az emberi életet (6. vers).

Az Isten-képűség a legmagasabb státus és privilégium az egész földi teremtésben (lásd 1Móz 1,27), ugyanis azt jelenti, hogy a többi teremtményhez mérve leginkább az ember hasonlít Teremtőjére, ezért az ő reprezentánsa a földön. A szándékos emberölés emiatt bizonyos értelemben az Alkotó elleni támadás. A büntetés megfelel a bűncselekmény mértékének. Tehát az 1Móz 9,5–6 alapozza meg a kormányzat tekintélyét, mert Isten az emberhez (a vezető testülethez) delegálta az ilyen bűncselekményt elkövetők megbüntetésének hatáskörét – így kéri számon az ember vérét az emberen. Ebből adódóan utóbbi hatáskörébe tartozik mindannak eldöntése, hogy 1. milyen bűncselekmények érdemelnek büntetést; 2. milyen büntetést érdemelnek ezek; és 3. az egyes ember vétkes-e az adott bűncselekmény elkövetésében vagy sem.