Hogyan formálta a hite és magyarsága megőrzése a világhoz és önmagához való viszonyát az évek során?

Szatmárnémetiből származom, Romániában különösen fontos volt számunkra a magyarságunk megélése és a hitünk gyakorlása – ebben őriztük meg az identitásunkat. Itt találkoztam először a hittel, vallással, Istennel. A konfirmáció, majd az ifjúsági csoport alkalmai által mélyebben megélhettem az Úr szeretetét.

Mi ösztönözte arra, hogy gyermekek nevelését és oktatását válassza hivatásául?

Mindig is tudtam, hogy kicsikkel szeretnék foglalkozni, így már a gyöngyösi gyülekezetben is szolgáltam közöttük: táborban segédkeztem, óvodáscsoportot vezettem. Ezután szociálpedagógiai-óvodapedagógiai képzést végeztem, majd Budapestre költöztem: óvónőként helyezkedtem el az akkor induló Halacska Református Óvodában. Már ezalatt elkezdtem segíteni a Budapest-Budafoki Református Egyházközség vasárnapi iskolájában, és éreztem, még jobban szeretném szolgálni az Urat, hirdetni az evangéliumot. Ekkor találtam rá a Károli Gáspár Református Egyetem hittanoktató-képzőjére, ahol megtaláltam a helyem, a feladatom. Egy évet végeztem el az egyetemből, amikor bevezették az állami iskolákban a kötelezően választható hit- és erkölcstant, így én is besegítettem XXII. kerületi intézményekben. Olyan úton kezdtem el járni, amely egyre mélyebb isten- és önismerethez vezet. „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket…” – olvasható Márk evangéliumában.

Mennyire tartja fontosnak, hogy már a legkisebbek is elkezdjenek ismerkedni Istennel?

Az ideális az volna, ha már a születésüktől fogva hallanának Istenről, beszélnének róla otthon, ha ő is közeli „családtag” volna. A kisebbek rendkívül nyitottak és befogadók. Elhiszik, hogy Isten létezik, mindenkivel törődik és mindenkit szeret. Erre lehet építeni, és segíteni nekik abban, hogy később eljuthassanak a hitbeli nagykorúságig. Nehéz a helyzetünk, amikor nincsenek meg ezek az alapok. Ha valaki először kiskamaszként hallja a csodatörténeteket, elkönyveli kitaláltnak, mesének, éppen ezért mérhetetlenül fontos Jézus mélyebb megismerése. A hit ismeretből van. Ha valakit nem ismerek, hogyan bízhatnék benne, hogyan hihetnék el róla bármit is?

Mi módon ébreszti fel a gyermekekben az Isten megismerése iránti vágyat?

Mindegyik korosztályon tapasztalom a figyelem iránti vágyat. Szeretném megértetni velük: nem kell rombolni ahhoz, hogy rájuk figyeljek. Mindenkire kíváncsi vagyok, ahogy Isten is. Hiszem, ha általam megtapasztalhatják Isten szeretetét és elfogadását, akkor ők is kíváncsiak lesznek rá. Szerintem ez a kiindulópontja annak, hogy bármely pedagógiai módszert sikerrel tudjam alkalmazni. A kisebbeknek a mozgás, az alkotás a lételemük, így a bibliai történetek elmélyítéséhez színes, játékos feladatokkal szoktam készülni. A felsősök már megkérdőjeleznek dolgokat. Ha addigra sikerül bizalmi kapcsolatot kialakítanom velük, mernek kérdezni, őszinték lenni. Számukra saját életemből hozott példák teszik valóságossá Istent.

Melyek a próbatételek és az örömök a hivatásában?

Már több mint tíz éve tanítok, még sincs soha két egyforma órám, így mindig szükség van arra, hogy rugalmasan alkalmazkodjam hozzájuk. Ez a hivatás próbatételek folyamatos sora, de egyben izgalmas is, nem engedi, hogy szokványossá váljanak a mindennapok teendői. Nagy öröm látni, mennyit fejlődnek a gyermekek, hogy vannak kérdéseik, majd a következő találkozáskor visszautalnak a beszélgetésekre. Lényegesnek tartom mindig emlékeztetni magam arra: nem elsősorban hatékonyan megoldani akarok mindent, a fő cél az, hogy Isten szólhasson általam a gyerekekhez.

Miként tapasztalja meg Isten vezetését a mindennapjaiban és hivatásában?

Az ő eszközeként gondolok magamra. Ennek a kapcsolatnak és az általa megszerzett tudásnak úgy kell formálnia engem, hogy alkalmas legyek szeretetének és kegyelmének közvetítésére. Ez az Úr célja! Ez a lényege a hittanoktatásnak is: minél több ember megismerje őt, és megtalálja helyét a Mindenható nagy történetében.