... vagy kevesen lesznek?

Gyakran kérdezik emberek, amikor templomba, istentiszteletre, ifjúságira hívjuk őket. Érthető, amikor új helyre megyünk, kicsit vagy nagyon szorongunk. Mire készüljünk, mi vár ránk? Ki lesz ott? Hogyan jutunk be a kapun? A mai világban már nem is egyszerű, mert kaputelefonok, riasztók zárják a bejáratot. Jézustól valami hasonlót várhatott egy ember, miközben hallgatta őt. „Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” (Lk 13,23) Miért érdekes ez? A tanításai alapján erre lehetett következtetni? Igen. „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (24) Nem tudnak? Ez riasztó. Nehéz Jézus útja, mert keskeny, és a kapu is szűk. Jézus neve mint jelszó nem elég. Máté evangéliuma párhuzamos helyén azt olvassuk: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,22–23)

Lukácsnál is így folytatódik az elutasítás: „Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” (Lk 13,26—27) Jelszó vagy kapukód nem elég. Kik ezek? Miért ez a kemény „gonosztevők” megnevezés, határozott elutasítás és kirekesztés? Az juthat eszünkbe a szöveg környezete alapján, hogy Jézus előzőleg a hamis prófétákról, a látszathívőkről beszél hasonlóan súlyos szavakkal. Jajt kiáltott, haragudott a képmutatókra, akik csak beszélnek, de nem teszik. Értük haragszik, miattuk sír Jeruzsálem felett: „Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok!” (34) Igyekezzetek! Élet-halál harc és küzdelem megvívásáról van szó. Az itt szereplő, görög eredetű agonizálni szót ismerjük magyarul. A kapu szűk, de mögötte isteni, mennyei tágasság vár.

Nem attól kell tartani, hogy nem férünk be, nem is másokkal kell vetekednünk a bejutásért, csak önmagunkkal. Nekünk kell az énünkből, az önzésünkből, sokféle vagyonunkból ki- és lefogynunk, hogy átjussunk az ajtón, mint „teve a tű fokán” (Mk 10,25). Nem várható el az üdvösség. Igyekezzetek! Tehát a mi igyekezetünkön múlik? Végül is mindent meg kell tennünk, mégsem rajtunk áll. Az életünk és az üdvösségünk Isten kegyelme. Ezt a feszültséget el kell viselnünk, de ígéretet kaptunk. Ne találgassatok, hogy kevesen vagy sokan, küzdjetek érte!