Megpróbálom elképzelni, hogyan élném az életemet digitális eszközök nélkül. Olyan ez, mint amikor a szakács fakanál nélkül főz, vagy a festő ecset nélkül fest? Teljesen más világba kellene belépnem, mint amilyenben most élek... A szakács fakanál nélkül nem tudná ugyanazt az ételt elkészíteni, mint amelyet ma könnyedén megfőz. A festő ecset híján nem lenne képes arra, hogy az alkotásait úgy fejezze be, ahogy azt megszokta. A digitális világ és eszközök hasonlóan elengedhetetlenné váltak számomra: tanuláskor, kapcsolattartáskor, szórakozáskor támaszkodom rájuk.

Ebbe születtem bele... már megszületésem előtt hallhatta édesanyám a szívem hangját, s minek köszönhetően? A technológiának. Animációkat néztem, számokat tanultam, dalokat hallgattam a tévében. Aztán megkaptam az első telefonomat. Az elején arra használtam, hogy szüleimmel beszéljek, ha éppen nem vagyok otthon, fényképeket készítsek, játsszak. De később, vagyis manapság már információkeresésre is sokszor igénybe veszem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem alkalmazom a házik megoldásában. Persze a legtöbbet mégis arra használom, hogy a szociális médiát nézzem, beszéljek az ismerőseimmel.

Azt gondolná az ember, hogy ennek nincs rossz hatása a mentális egészségünkre, de biztosan mindenkinek megfordult már legalább egyszer a fejében: nekem miért nincs olyan életem, mint másnak? Miért nem nyaralok ott, ahol a szomszédom, miért nem úgy kérték meg a kezem, ahogy a legjobb barátnőmnek, miért nem engedhetem meg magamnak, hogy mindennap megigyak egy kávét, ahogy az influenszer teszi, akit követek? Miért, miért, miért?

A kisgyerekek akkor állnak így a világhoz, amikor a legegyszerűbb dolgokra keresnek magyarázatot. Azt hisszük, ez a tulajdonság kikopik, de valójában csak átalakul. A közösségi média világában mindenki másnak tűnik. A mások életének képei és pillanatai szépnek, boldognak, sikeresnek látszanak, míg a mi életünk talán egy kicsit szürkébbnek, unalmasabbnak, nehezebbnek. És ott van a folyamatos összehasonlítás, amely rávilágít arra, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk elég sikeresek, nem élünk úgy, ahogyan „kellene”.

A Biblia figyelmeztet minket, hogy ne hasonlítsuk össze magunkat másokkal, és ne hagyjuk, hogy a világ elcsábítson minket a földi dolgok hajhászásával. „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.” (Mt 6,31–32) A valódi értékek nem a külső, múló dolgokban, hanem Isten szeretetében és az ő tervében rejlenek számunkra. Ha ezt megértjük, a szívünk békét találhat még akkor is, ha a világ körülöttünk tele van a mások életét megcsillogtató képekkel, s bármikor kinyitjuk az Instagramot, azt látjuk, kinek milyen jó barátai, családja és élete van. Az önbizalomhiány a gonosz vágya, azt akarja, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat a bőrünkben. Miközben semmi okunk rá, hiszen mindannyian Isten képmására vagyunk teremtve, s az ő fegyvereivel felvértezve, erre büszkék lehetünk, és felemelt fővel járhatunk, szóval az élet értelmét és értékét nem abban kell mérni, ki hova utazik, hanem hogy kinek mi van a lelkében.

Most nézzünk más szemszögből a technológiára: bálványok. Egy keresztyén azt gondolhatja magáról, nincsenek bálványai, mert nem imád más isteneket. Ámde a technológia és a digitális eszközök ma már szinte minden szempontból jelen vannak az életünkben, és míg sok esetben hasznosak és értékesek, könnyen előfordulhat, hogy túlzottan fontos szerepet kapnak, és bálványokká válhatnak, ha nem figyelünk oda. Elcsendesedem, imádkozni kezdek. Ám ekkor értesítést hallok, üzenet érkezik, és szinte automatikusan arra irányulnak a gondolataim. Ki írt? Mit üzent? Ahelyett, hogy a csendben Istenre figyelnék, máris elkalandozom. A digitális világ, a közösségi média, a folyamatos értesítések elterelik a figyelmet a lényegről, arról, ami igazán fontos: az Istennel ápolt kapcsolatról és az ő akaratáról.

A bálványok gyakran nem csak fizikai szobrok vagy tárgyak. Bálvány lehet bármi, ami elvonja a szívünket és az elménket Istenről. Ilyen a digitális eszközök túlzott használata. Amikor elfelejtjük a helyes egyensúlyt, és a telefonunk, a közösségi média uralkodik az életünk felett, könnyen azt tapasztalhatjuk, hogy a kapcsolatunk Istennel egyre halványabbá válik. Például órákat töltök a neten, de este, amikor az Istennel való viszonyom ápolása következik, már nem tudok annyi időt rászánni, arra gondolok: aludnom kellene, holnap korán kelek. A jövőben a digitális világ továbbra is formálja az életünket, és egyre inkább része lesz a mindennapjainknak. Az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság, fejlődni fognak. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a valódi értékek nem a képernyők mögött, hanem az emberi viszonyainkban és az Istennel való kapcsolatunkban rejlenek. A jövőben kulcsfontosságú lesz megtalálni az egyensúlyt: hogyan használjuk a technológiát, hogy segítsen, de ne váljon a legfontosabbá az életünkben? A kulcs a mértékletesség.

Anna reggel felhívta édesanyját, hogy reggelizzenek együtt. A kávézóban ült, de a telefonja hamarosan elvonta a figyelmét, miközben édesanyja beszélt. Bár válaszolt, de az Instagram mindent elvitt. Aznap este édesanyja váratlanul elhunyt. Anna zokogott, hogy nem adta meg neki azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. „Miért nem hallgattam rá? Miért nem voltam ott teljesen?” – gondolta. Most, hogy már nem volt mellette, a reggelijeik közötti csendben semmi más nem számított, csak hogy bár ott lett volna, igazán jelen, amikor még volt rá lehetőség.

Ki is ez az Anna? Én vagy te, esetleg mindnyájunk?

Lapunk esszépályázatának 2. helyezett írása ifjúsági kategóriában

Szerző: Balázs-Gál Eszter