Korunk csak a tudatosan elkövetett bűnöket véli büntethetőnek, Isten törvénye ezt másképp látja. Az ismeretlen tettes által leszúrt halott (1–9) engesztelésért kiált. Ezért a közel eső város vénei igába még nem fogott, fiatal tehenet vigyenek ki engesztelésül a patakpartra (4). Ott szegjék az állat nyakát, majd kezüket a patak vizében megmosva tegyenek vallást ártatlanságukról (vö. Zsolt 26,6), egész Izráelért kérve az Úr bocsánatát (8). Így lesz mentes a közösség az ártatlanul kiontott vér átkától (1Móz 9,6). A szülei szavára végképp nem hallgató, engedetlen és konok fiút (16–21) apja és anyja vigye a város vénei – azaz a helyi bíróság – elé. A szülők tiszteletének (5. parancsolat) végletes és tudatos megsértése miatt elrettentésül tárgyalás nélkül kövezze a közösség halálra (21). Mert aki a szülő tiszteletét ennyire szélsőségesen megtagadja, az Istent gyalázza. Minket elborzaszt ez a keménység, amellyel a gyülekezetnek ki kell takarítania a maga köréből az Istent gyalázó gonoszt. Nem maradhat bűnéért felakasztott ember holtteste éjjelre a fán (22–23), mert átkozott, és tisztátalanná teszi az Úrtól örökségül kapott földet. Pilátus kézmosása Jézus perében a felelősség elhárítását jelképezte (Mt 27,24), Urunk holttestét azért vették le az éj beállta előtt a fáról (Jn 19,31), mert „átkozott” (Gal 3,13).

Lk 8,4–15

549. dicséret

Isten törvényének figyelme kiterjed a nem perelhető élethelyzetekre is, amikor a magatartásunk egyszerűen emberség kérdése. Illik visszaszolgáltatni az elkóborolt haszonállatokat (1–4), védelem illeti a tojásain ülő anyamadarat (6–7), balesettől óv az új ház lapos tetejére felszerelt védőkorlát (8; vö. 2Kir 1,2). Óvjunk másokat a nagyobb bajtól! Az 5. vers tilalma valószínűleg a korabeli környező pogány vallások megtévesztő, esetleg transzvesztita viselkedésmódjával összefüggő ruhaviselési szokásaira vonatkozik, amelyeket emiatt „utál” az Úr. Isten törvénye mindig az egyértelműség felé terel, talán ebből fakad, hogy nem tűri a felemás megoldásokat (8–12). Nem szabad veteményt szőlősorok közé vetni (9), ökröt szamárral párba fogni (10), kétféle anyagból szőtt ruhát viselni (11). Ma már nem ismerjük ezen intelmek hátterét. Mégis: azért, mert valamit nem értünk, még tisztelhetjük (Hölderlin). A felsőruha négy sarkára varrt bojtszerű csomók emlékeztetnek a törvény megtartására és a törvényadó, velük szövetséget kötő Úrra (12).

Lk 8,16–18

681. dicséret

A házasság tisztaságának védelmét szolgálják ezek a különféle esetekre szabott törvények. Jól mutatják, milyen erkölcsi minták szerint kell Isten népének készülnie a házasságra, hogyan kell abban tisztességgel megmaradnia. A jogbiztonságot is erősítik azok a szabályozások, amelyek a feleség elbocsátásának a feltételeit rögzítik. Az egy házban lakó nagycsalád rendjét óvja az a parancsolat, amely tiltja, hogy a fiú az „apja feleségét”, azaz a mostohaanyját vegye feleségül (23,1). E törvényekből egyértelműen látszik, hogy a társadalmat alapjában meghatározó házasság védelme nem magánügy. A gyanúba fogott lány apja azért fordul a város véneihez (13–21), mert a közösség rendjét és szentségét akár halálbüntetés árán is meg kell védeni. Az egyes példák jelzik: az élet egyetlen területén sem tehetjük azt, ami éppen eszünkbe jut vagy amit megkívánunk. Az életben mindenütt a mások sorsával van dolgunk, ezért felelősek vagyunk Isten színe előtt minden tettünkért. Isten-kapcsolatunk és embertársi viszonyaink elválaszthatatlanul összetartoznak. Nem szerethetem úgy Istent, hogy a másik embert kihasználom, becsületében megalázom. Az Urat az embertársban is felelősen kell szeretnem, mert ő mindig a másikat védi önös érdekeimmel szemben.

Lk 8,19–25

727. dicséret

E törvények szabályozzák, miként őrizheti meg az Úr gyülekezete a maga vallási tisztaságát (2–9). Tételesen felsorolják, kik nem vehetők fel a szent nép vallási közösségébe: a megcsonkított férfiasságúak, a vérfertőzésből származók (3), ezek közé sorolja az ammóniakat és a móábiakat (vö. 1Móz 19,30–38). Testvérként tekint viszont az edómiakra, és szívesen befogadja az egyiptomiakat, akik egykor befogadták őseiket (8). A vendégjog tehát – megfelelő vallási feltételekkel – polgárjoggá is változhat. Ugyanez a vendégjog védi a menekülő (külföldi?) rabszolgát (16k), ha nem követett el odahaza semmilyen gaztettet. Háború esetén különös figyelemmel kell lenni a tábor mindennemű (higiéniai) tisztaságára (10–14), a gyülekezet testi-lelki egészségére (18k). A törvény érdekes módon idesorolja a népközösségen belüli kamatszedés tilalmát is (20k), míg az idegennel szemben megengedi azt. Szigorúan tiltja az önkéntes vallási fogadalmak megszegését, és nagyvonalúan megengedi a vándorúton lévőnek a más szőlőjének, gabonájának kóstolását éhségcsillapítás céljából (24k). Erről Jézus Urunk éhes tanítványai jutnak eszünkbe (Mt 12,1).

Lk 8,26–39

721. dicséret

A törvény Isten népének lehetővé teszi a válást (1k). Az Úr Jézus, aki ismeri a szív mélységeit (Mt 5,28), és a házasságtörő nő mellé áll (Jn 8,11), e rendelkezés hátterében a szív „keménységét” látja, hozzátéve: „ez kezdettől fogva nem így volt.” (Mt 19,8) A válólevél célja, hogy óvja a feleséget az önkényes elbocsátástól (4). Az új házasember a családalapítás érdekében egy évre mentesül a hadiszolgálat alól (5). A továbbiakban (6–22) a törvény a legszegényebb társadalmi rétegek elemi életfeltételeinek megteremtéséhez szükséges szabályokat adja. Felsorolja a zálogba vétel és a kölcsönbe adás szempontjait, ezzel is enyhítve eladósodásuk katasztrofális következményeit. Nem vehetők zálogba az élet alapfeltételeit szavatoló tárgyak, például a kézi malomkő, amellyel reggelente őrölték a család kenyérgabonáját (7), vagy az éjszakai takaróként is használatos felsőruha (12–13). A napszámos bérét, származásától függetlenül, még aznap ki kell fizetni (14–15), aratás vagy szüret után pedig engedje a gazda, hogy a lakóhely szegényei tallózhassanak földjén (19–22). Isten törvényének etikai gazdagsága mutatkozik meg abban, hogy a bűnéért mindenkinek egyedül kell vállalnia a felelősséget (16).

Lk 8,40–56

602. dicséret

A törvénykönyv záró része az emberi méltóság megvédésének különböző eseteivel foglalkozik. Legfeljebb negyven ütés lehet a botbüntetés mértéke beigazolódott bűnösség esetén (1–3). Ez a viszonylag emberséges mérték a bűnös méltóságát és életét is védi (vö. 2Kor 12,24). A sógorházasság intézményének szabályait figyelmen kívül hagyó sógor nemcsak az utód nélkül elhalt testvér utódlási jogát tagadja meg, hanem a gyermektelen, kiszolgáltatott özvegyet is nyomorba taszítja, ha nem veszi őt feleségül (5–10). Az ószövetségi házasságot Isten törvénye elsősorban nem a lángoló szerelem, hanem az élethosszig tartó gondoskodó szeretet törvénye alá helyezi. A sógorházasság intézményével lehet tréfálkozni (Mt 22,23–33), de jó tudnunk, voltak, akik ezzel élve beírták magukat az üdvösség történetébe (1Móz 38; Ruth 4; Mt 1,3.5; Lk 3,32.34). Becstelenséget követ el az a nő, aki férje oldalán úgy avatkozik be egy verekedésbe, hogy megragadja az ellenfél szeméremtestét. Feltűnően súlyos a büntetése (11k). Ugyancsak megköveteli a tisztesség, hogy egymás közötti adásvételkor hiteles mértékeket használjanak (13–26). Heidelbergi Káténk is lopásnak nevezi a hamis súly és mérték használatát (110. kérdés-felelet).

Lk 9,1–11

832. dicséret

Vladár Gábor

Az izráelita megállt Isten színe előtt, az oltár közelében. Kezében egy kosár gyümölcs. Odalépett hozzá egy pap, átvette, amit a felajánló hozott, az oltárhoz vitte. Ekkor emberünk leborult, hálát adott, emlékezett. Emlékezett az útra, amelyen eddig járt. A sivatagra, a gyötrelmes vízhiányra gondolt, a félelemre, talán a manna ízét is szájában érezte még. Távolabbra is visszatekintett: felidézte hazát kereső, idegenként bolyongó őseit. Közben nézte az oltárnál pihenő kosarat, benne a gyümölcsöt, amely kertjében termett. Hálás volt: ez kertem és szőlőm termése, amelyért verítékkel megdolgoztam, mégis az Úr ajándéka. Az izráelita, amíg szolgaként gyötrődött Egyiptomban, nem rendelkezett szabadon munkája gyümölcsével, nem pakolhatta kosárba kedve szerint. Otthon után sóvárgó, vándorló őseinek sem volt lehetőségük erre. Ezek a családok a szabadulás után állhattak oda Isten elé gazdagon megrakott kosaraikkal, mozdulataikban ezért hálaadás és hitvallás tükröződik. Az jelenhet meg hálás szívvel Isten színe előtt az áldás látható jeleivel, aki tudja, hogy gondviselésből él. Az hozhatja el a föld termésének javát, akit megszabadított Isten. Amikor visszaadunk valamit az Úrnak elnyert javainkból, emlékezzünk: munkánknak azért lehet gyümölcse, mert Isten irgalmába fogadott bennünket.

Lk 9,12–17

284. dicséret

Hodossy-Takács Előd