Pál apostol írja Timóteusnak: „Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek…” (2Tim 3,10–11). Pál alaposságát ismerve ez valószínűleg sorrend is. A tanítás az első kapcsolódás, utána az életmód, majd a személyesebb terület: hit, szeretet és szenvedés. Ezek szükségszerű velejárói a hívő életnek.

Isten tervében rend és sorrend van. Előbb a tanulás, a próbák, utána a jutalom, előbb a bűnvallás, bűnbánat, a kegyelem elfogadása, utána az örök élet. Nem lehet a ráadással kezdeni a koncertet, sem a desszerttel az ebédet. Pedig mi sokszor éppen ezt akarjuk. Isten nálunk jobban tudja, mikor minek van ideje az életünkben. Sok Igét ismerünk, amelyben a sorrendnek jelentősége van: „Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30). Tudjuk azt is, hogy az első Isten országa és igazsága, és „mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Mt 6,33). Ez nem büntetés, nem átok – ez rend.

Aki a jót elfogadja, annak a rosszat is el kell, mondja Jób is. A szenvedés Isten tervében nem büntetés, hanem a hozzá való közelebb kerülés eszköze, ami után megújul a hit, a teljes élet. Nem szenvedésmentes életet ígér az Úr az őt követőknek, hanem hogy átviszi őket ezeken, az ő javukra. Amikor látni és érezni engedi a poklot, valójában burokban vezet végig azon. Isten sorrendje mankó és vigasztalás a nehéz időkben. Segít, hogy visszataláljunk az ő igazságába. Hogy újra végigjárjuk a hozzá vezető lépéseket, kérdéseket és válaszokat. Valóban meghalt Jézus a kereszten? Igen. Van ehhez közöm? Igen. A nehézségemre is megoldást jelent ez? Igen. Megtörhetetlen logikai láncolat áll Jézus tanítása, kereszthalála és az életem jelenlegi próbatétele között. Erre újra és újra emlékeztetnem kell magamat, ennek egyik eszköze a Biblia rendszeres olvasása. „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen” (2Tim 3,16).

Ebben is a helyes sorrendet fedezhetjük fel. Az itt említett négy célt maga a Szentírás éri el, és nem a magyarázók, tanítók, bár nekik is lehet szerepük. Mi hamar és szívesen leszünk tanítók, feddünk meg másokat, de ezt Isten inkább a Szentlélekre bízta, a Szentírás által. Néha nehéz a háttérben maradnunk, és csupán rámutatni egy-egy igehelyre, de nem az idéző a lényeg, hanem az Ige maga. Előbb tanulnunk kell, csak azután válhatunk tanítókká. Isten teremtett világában a fejlődés, változás törvényei ugyanolyanok, mint a szintén általa létrehozott fizikai törvények. Van rend és sorrend. Ezeket be kell tartani – a mi javunkra.