A reformáció korának magyar irodalmával foglalkozva nemcsak a képzőművészetek és a megújuló hitelvek közötti viták idéződnek vissza, hanem az irodalmi és a szentírási igazság kapcsolatának bonyolult összefüggései is. Közben olvasom Terry Glaspey könyvét (tavaly jelent meg magyarul az Isten felfedezése a művészeteken keresztül), amelyben a Művészet és spiritualitás című fejezet szól arról, hogy mindkettőben a hithez vezető út állomásai rajzolódnak ki. Hogy a Biblia nem a képzőművészeti alkotótevékenységet, hanem az alkotások imádatát tiltja; ehhez kapcsolódik a kálvini útmutatás is, amelynek végén eljuthatunk a képkultusz és a kultuszkép közti különbség felismeréséhez – a Szentlélek ajándékai közé tartozik a művészi kifejezéshez való adottság is –, a hangsúly mégis a párbeszédkészség elmélyítésén van.

Ebben a rovatban már említettem Békési Sándornak keresztyén esztétika kérdéseit taglaló, Ergon című könyvét. Arra világít rá, hogy a görög „munka” (ergon) szó itt az isteni művet, a teremtett világot jelenti, annak minden esztétikai, így a szépség mellett a jóságra és igazságra vonatkozó megnyilvánulási formáival együtt. Isten művének az emberi műre (és művészetre, a művészet befogadására) való hatása „a teremtésben, megváltásban és megszentelődésben lejátszódó folyamatban, az Isten emberhez való személyes viszonyában mint cselekvő műben válik széppé”.