Érdekes csapokat nyitott meg a Református megújulás címmel megtartott konferencia. Részben a háláét és a megkönnyebbülését, hiszen ékesen, szép rendben ment le, sem személyeskedés, sem cinizmus, sem nagy jelenetek formájában nem élt vissza senki azzal a kockázatos vállalással, hogy a szervezők szabad utat adtak a párbeszédnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezután is így lesz, de megmutatta ennek lehetséges voltát. Ugyanakkor amiről nincsenek ellenvélemények, talán nem is elég fontos.

A konferencián kirajzolódott néhány terület, amelyet érdemes továbbgombolyítanunk, új vagy akár csak tudatosabb viszonyt kialakítanunk a témához az eddigi sodródás helyett – legyen az az intézmények sorsa, a lelkészi fizetések kérdése, az egyház és politika viszonya, vagy a megújulás mibenlétének kérdése. Engem különösen érdekel a nyilvánosság kérdése. Többen úgy vélik, hogy az egyház a nyilvánosság előtt él, missziós küldetéssel bízatott meg, és ezért átláthatósággal tartozik. Jogos érv.

Mások szerint nem tartoznak a teljes nyilvánosság elé az egyház belső gondjai és kritikája, mert egyház- és istenellenes közegnek ad magas labdát. Erre szintén bólogatok.