A Károli Gáspár Református Egyetem Protestáns Politikatörténeti Kutatócsoportja kutatói tevékenységének első eredménye egy tanulmánykötet, amely arra vállalkozik, hogy felvázolja a protestáns politikai teológia és protestáns politizálás fejlődésének keresztmetszetét. Fókusza tehát kettős: egyrészt a protestáns teológusok, gondolkodók politikával kapcsolatos tanításából ad összefoglalást, másrész bemutatja fontos protestáns hitvallású uralkodók, politikai vezetők tetteit és életének fő mozgatóit.

E tudományos kutatás módszereivel megírt, mégis olvasmányosnak szánt, a témába bevezető jellegű könyvet úgy állították össze, hogy a protestáns egyházak tagjai mellett a történelem és politika iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák. Nem új kutatási eredményeket, felfedezéseket kínál, hanem új megközelítést, új olvasatot egy régi történethez. A szerzőknek a munka kezdetén szembe kellett nézniük a kérdéssel: van-e egyáltalán protestáns politikai gondolkodás? Van-e koherens protestáns politikaelmélet? Nem kétséges, hogy a keresztyénség hit- és gondolatrendszere választ ad mindenre, így a kormányzás, a politika kérdéseire is. De vajon miben áll a keresztyénség nagy családján belül a protestáns felekezetek üzenete e tárgykörben? Van-e nemzeteken átívelő protestáns politikai gondolat?

A kötet megállapítja, hogy a protestáns mozgalmak értelmezték újra a szabadság eszméjét is: a keresztyén ember egyedül Krisztustól függ. A szabad vallásgyakorlat és a vele kéz a kézben járó gondolat- és lelkiismereti szabadság az első modern szabadságjognak is tekinthető, az alapjogi generációk első zsengéjének. A modern szabadságeszme, a közvélekedéssel ellentétben, nem a francia forradalomban született, hanem két és fél évszázaddal azelőtt. Protestáns felfogásban keresztyén nemzet egyszerre gyülekezet és politikai közösség. Senki nem vonhatja ki magát sem Isten törvénye, sem saját közösségének ügyei alól. A közügyekben való aktivitás mindig is nagyobb arányban volt sajátja a protestánsoknak, mint más felekezeteknek.

A demokrácia máig jelen van a protestáns egyházszervezetben, tévedhetetlenség és dogmák helyett ez az egyházszervezet kötőanyaga. Legalábbis az egyházi törvények szintjén, mert a gyakorlat – régen is, ma is – sokszor formálissá, üressé teszi a döntésekben való egyenlő részvételen alapuló struktúrákat. Emiatt is érdemes újra és újra felfedezni e téren is a protestáns gyökereket, a választás és a közösségi döntéshozatal fontosságát is. A hit ügye tehát nem magán-, hanem köz-, egyben politikai ügy, res publica. A protestáns felfogásban nincs élesen elkülönülő magán- és közszféra. Kálvin a közhivatalokban, politikában való szerepvállalást az egyik legmagasztosabb hivatásnak tekintette, amelyre csak Isten elhívása alapján szabad igent mondani.

A protestánsok nem elvonultak a közélettől, hanem részt vettek benne. Van-e tehát közös protestáns politikai gondolat? A kötet szerzői szerint igen. Ha pedig van világot átfogó, összprotestáns politikai program, akkor az nem lehet más, mint az egyedül Krisztusba és a Biblia tekintélyébe vetett, rendíthetetlen és megalkuvást nem tűrő hit. A különböző protestáns gondolati áramlatok egyaránt Isten Igéjét helyezték a középpontba, a hatalmi, politikai, társadalmi kérdések fölé. Mert ezek mind Krisztus korlátlan szuverenitása alatt vannak, és nem földi hatalmak kezében.

A protestáns politikai teológia öröksége mára beépült a modern állam- és alkotmányeszmébe, és összkeresztyén közéleti minimum lett. Itt az ideje, hogy protestánsok és nem protestánsok tisztában legyenek ezekkel az eszmei alapokkal. A szerzők ehhez kívánnak szerény adalékot nyújtani azzal, hogy közreadják e kötetet, amelyre Isten áldását kérték, és már az előszóban leszögezték: övé a dicsőség, ha a szándékukból valamennyit is meg tudtak valósítani.