Szathmáry Sándor vallomásából

Az alábbiakban a január végén, kilencvenhat éves korában elhunyt teológusról, tanárról emlékezünk meg a hozzánk eljuttatott vallomásából származó sorokkal. Szathmáry Sándort február 27-én, csütörtökön helyezik végső nyugalomra a Debreceni Köztemető II. ravatalozójából.

Szathmáry Sándor

Jézussal való találkozásom a II. világháború végén történt, amikor magyarok tízezreivel együtt menekültem Debrecenből Németországba. Egy Brünn nevű faluban Bütösi János lelkész igehirdetése során átadtam életemet Jézusnak, és megtapasztaltam a Szentlélek erejét (ApCsel 2,38). Jézustól új célt kaptam: őt hirdetni és teológiát tanulni. Teológiai tanulmányaimat Debrecenben végeztem, ahol elmélyültem a halhatatlanság kérdésében. Megértettem, hogy egyedül Isten halhatatlan (Róm 16), és Jézus feltámadásának erejével új életet kaptam, amely nem e világból való (Gal 2,20).

Doktori disszertációmat summa cum laude védtem meg, ami megalapozta tudományos pályafutásomat. Később kapcsolatba kerültem Jürgen Moltmann professzorral, akinek előadásait fordítottam, és egy könyvet írtam a reménység teológiájáról, amelyet a Magyarországi Református Egyház is támogatott. A Zsinati Iroda Tanulmányi Osztályának vezetőjeként a lelkésztovábbképzést irányítottam, és egy svájci intézettel együttműködve elindítottam a Nemzetközi Teológiai Könyvsorozatot. Tanítottam a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, miközben több mint negyven könyvet és számos tanulmányt publikáltam. Családom, feleségem és négy gyermekem mindvégig mellettem álltak. Mindez Isten kegyelméből valósult meg, mert ahogy Pál apostol is rámutat kérdésével: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7).