Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Hodossy-Takács Előd református lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi egyetem professzora (II. 28-ig) és Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense osztják meg velünk gondolataikat (III. 1.).
Az orosz–ukrán háború harmadik évfordulója kapcsán Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház püspökhelyettese, az ungvári és ungtarnóci gyülekezet lelkipásztora számolt be a kárpátaljai magyarság helyzetéről, valamint arról, mibe lehet kapaszkodni ebben a reménytelennek tűnő helyzetben.
A vágyott felfrissülés csak akkor következik be, ha nem az egyház szervezete, az egyházi élet kerete változik, hanem mi magunk újulunk meg naponként, és elkötelezzük magunkat az Isten szerinti életre. Az evangélium egyértelműen és félreérthetetlenül tárja elénk: a változást magunkban kell elkezdenünk. A folyamatos önvizsgálat és életünk megjobbítása viszont soha nem lehet öncélú.
Két évszázada „katolikus tengerben”, többnyire pénzszűkében, mégis önnfenntartón áll fenn Baján a református gyülekezet. Bán Béla bács-kiskunsági esperes harmincöt éve lelkipásztora az egyházközségnek. Mint mondja, ide valóban azért járnak az emberek, hogy meghallják és magukkal vigyék Jézus Krisztus üzenetét.
Feltöltöttem a pdf-et – hangzik el hétfői lapzártánk végén: tördelőnk, Illényi Éva mondja telefonba. Számunkra ez a közlés az egész napos munka befejeztét, a vonal másik felén lévőnek a kezdetét jelenti. Az állomány az aktuális szám nyomdakész verzióját tartalmazza. Ebből a békéscsabai Délkelet Press Kft. pár óra alatt elkészíti az újságot.
A keresztyénségben a XX. század második felében kialakult a felszabadítási teológia. Jézus tüzet hozott, és konfrontációt hirdetett az elnyomással, igazságtalansággal szemben. A szegény, nyomorgó, kiszolgáltatott tömegek körében természetes gondolat, még inkább reménység, hogy Jézus egyszer igazságot tesz, háborút indít az elnyomók ellen.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Rajkai Zoltán színművész szerint a megtérésnél nincs jelentősebb esemény az ember életében. Vallomás hitről, megtérésről, a Tízparancsolatról és egy Isten dicsőségére, missziós céllal készített személyes előadásról.
A vigasztal szó eredetileg megvidámít értelmű. Ezt élhettem át számtalanszor, a felhalmozódott bűnterhet és az egyéb életterhektől való szorongást, megfáradást az Úr asztalánál hagyva. Különben valaha, huszonkét évesen egy úrvacsora alatt történt meg velem, amit a Biblia újjászületésnek hív. Nem is a bensőm remegett, amikor előrementem, hanem a külvilág remegett körülöttem...
Minden hagyomány és örökség annyit ér, amennyit a ma élő nemzedékek ismernek, értenek, értékelnek, őriznek és felhasználnak, egyúttal újjáteremtenek belőle. Az „üdvösségügy” az „üdvösségharc” Németh László életének s életművének a központi és totális vonása. A fél évszázada eltávozott író élete akkor időszerű, követhető példakép, ha minél többször olvassuk írásait és gondolkodunk eszméiről.
Nagy közösségi és kulturális esemény az egységnap, a Kárpát-medence reformátusságának összetartozását ünnepli. Debrecenben rendezik, magyar reformátusságunk egyik szellemi központjában. Cél, hogy egyházunk közösségei találkozzanak, megéljék hitüket, erősödjenek az egységben.
A cím „Ismerjük meg a Bibliát!” felszólítása elsősorban azoknak szól, akiknek kevés az előzetes tudásuk a Szentírásról. A segédkönyv az évezredes bibliai gondolkodás megismerésére kíván rávezetni. Azzal a reménnyel íródott, hogy felébreszti a lelki-szellemi étvágyat a teljes Biblia megismerése iránt.
Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.
Hat napon át dolgozz, és végezd munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, és fiad, leányod, szolgád, szolgálóleányod, állatod, jövevény se végezzen. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon megpihent.
A szentmártonkátai református templom felújítása több szakaszban zajlott, idén toronysisakot cserélték. A régit leemelték, helyben építették fel az újat, és vörösréz lemezekkel burkolták. A felújított csillag és gömb visszakerült a toronyra, bennük egy időkapszulával, amely fényképeket, iratokat és a régi szerkezet darabjait őrzi.
– Isten úgy is működteti az életünket, ha nem látjuk azonnal, merre tovább. Ezt a bizalmat kellene átadnunk a fiatalabb generációnak – akár azoknak, akik itt nőttek fel, akár azoknak, akik a háború miatt kerültek ide. Nem elég beszélni róla, nem elég azt mondani, bízz Istenben, minden rendben lesz. Ezt meg kell élni a mindennapokban.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.