Az evangéliumi keresztyénség tisztában van azzal, hogy a közösséget Istennel nem csak szertartásokban élhetjük és nem a közbenjárók légiói révén valósíthatjuk meg. A Jézus Krisztus által minekünk szabad menetelünk van az Atyához. Az a közösség, amelyet az imádság, ének és Ige megteremtett köztünk és az Úr között, egész életünknek állandó, felemelő kiváltsága a templomok és a gyülekezet körén kívül is. […]

Különösen áldott lehet a kegyelem munkája a családban. Míg a gyülekezetben nagy közös érzések, vágyak, a hálaadás és reménykedés minden szívben összedobbanó érzései szólalhatnak meg, addig a családban a hívő lélek legegyénibb s egyúttal legmélyebbre ható gondolatai és érzései zendülhetnek meg, hogy az Úrhoz kapcsoljanak. Éppen ez a tapasztalat teremtette meg az evangéliumi keresztyénségben a családi áhítatokat, amelyekben a család Krisztus által maga áll oda Isten elé, és tárja imádságaiban, énekében háláját és vágyait, fájdalmát és örömét, kétségeit és reménységeit a kegyelem Ura elé. Az igazi református család imádkozó és az Igéből táplálkozó szent közösség, amelyet a vér kapcsolatainál tehát jóval mélyebb – lelki erőknek kell egybefogni. Ennek a közösségnek otthona szent, mert az egyúttal temploma is a családnak, ahol a legmegbecsültebb olvasmány az Isten Igéje, legkedvesebb dal a zsoltár, a dicséret, a himnusz. […] Jólesik feljegyeznem, hogy zenei életünk egyik legkiválóbb vezető tekintélye, a világszerte jól ismert hegedűművész, Hubay Jenő rendkívül gazdag művészi emlékei, drága trófeái között legbüszkébb egy pompás kötésű Szent Bibliára, mellyel teológuskoromban tiszteltük meg egy teológiai irodalmi estély alkalmából, amikor ő is közreműködött.”

(folytatjuk)