Fellépcsőzünk az erődnek ható, terméskőből rakott, egy méter vastag falú, ódon harangtoronyba, megcsodálom belülről a több száz éves, hasított fákból rakott (hét éve felújított) tetőszerkezetet. Benke András lelkipásztor megmutatja, hol lesz a negyedik harang, amelyet jövőre, a szendrői gyülekezet négy és fél száz éves fennállásának ünnepén helyeznek a többi mellé.

Mihelyt lekászálódunk, házigazdám máris a telefonján babrál a templom előtt. Nem mintha függő volna, messengeren jelzi a református iskolának, hogy a szuhogyi tanulók készüljenek, rövidesen kiáll az iskolabusz, viszi haza őket a falujukba. A hírt majd közlik a hangosbemondón, de a messengercsoportban a szülők-hozzátartozók is értesülhetnek, hogy nemsokára mehetnek csemetéikért a megállóba.

Itt a lelkész a – hivatásos – buszsofőr is. Amikor már minden kisgyerek föltrappolt a húszszemélyes iskolabuszba, névsorolvasást tart, nehogy lemaradjon valaki. A megállóban elégedetten mosolyogva szedi le őket egy-egy szülő, nagyszülő.

A lelkész-sofőr most azt üzeni messengeren: „Meszes, Szalonna készülhet!” Igen, az a másik irány a falvak világában a Bódva-völgyi városkától…