Tudom azt is jól, hogy református otthonainkban nem csupán ünnepien megbecsült ereklyeféle a Biblia, hanem sok-sok helyen ma már mindennapi kenyér ismét, és abból egyre többen veszik lelki táplálékukat a családi otthonok kedves közös asztalánál. De vajon bevonult-e a családi otthonokba az ének, a zsoltár? Oh, milyen szükség lenne reájuk! Nem figyelted-e meg, hogy sokszor mintha valami szöveg nélküli dalt dúdolnál? Valami ott van a lelked mélyén, amit nem tudsz szavakba önteni, valamit érzel, amit nem tudsz meghatározni. Egyszer csak a dúdolásnak vége szakad…

Gondolj csak vissza rá: egy zsoltár vagy dicséret kedves hangja vajon nem tudta volna-e csordultig telt lelkednek ezt a drága pillanatát mélyebben megrezdíteni, csodálatosan megszentelni! Pedig hány ilyen alkalmas, csodás megmozdulásra való szent pillanata repül el az életünknek! Hogy belefogóznék ilyenkor a lelked egy-egy zsoltárdallamba, mily boldog lenne ez az együttérzés lelked legszentebb templomában, ha… ha a zsoltárének otthonos lenne a családodban. A zongorádon – meg mered-é mutatni, mi van? A legújabb táncdalok, tangó és rumba, a kávéházak, bálok és bárok éjjelének jazzkottái. . . ezekhez – mondod – nem is illik a szent zene könyve, a Zsoltár, aminthogy igaz is. De – sajnos – alig találtam ott még a zeneirodalom komoly remekműveinek a kottái közt is igen sok komoly, hívő lelkű családban a zongorán az – énekeskönyvünket.

Talán nem is sejti a magyar hívők serege, hogy a mi zsoltároskönyvünk, az úgynevezett „genfi zsoltárok” a világirodalom legszebb, legértékesebb énekgyűjteménye. A Bach-féle evangélikus korálokat legalább hírből mindenki ismeri, és aki csak kevésbé is tájékozott a zeneirodalomban, tudja értéküket, tudja róluk, hogy a zene legnagyobb poétáit ihlették örök értékű alkotásokra.

(folytatjuk)