Rosszindulatunk az internetre költözött, onnan köszön vissza egyre elviselhetetlenebb mértékben. Az elején még mindegyre a politikát okoltuk az internetes közbeszéd elfajulásáért. Az volt kéznél. A legtöbbször persze okkal is. Például amikor a legártatlanabb témákban is megszállott fotelideológusok és politikai agitátorok tüzérségi tüzében találtuk magunkat. Azóta viszont majd’ minden kommentszekciót megmételyezett a parttalan gyűlölet. Ismeretlen emberek támadnak nekünk, látványosan dühöngenek, kieresztik a gőzt. A világhálón csak a névtelenségbe rejtőző trolloknak van fügefalevelük, mindenki más önmagát, nevét, arcát, életének különféle adatait adja.

Durvaságunkat nem rejti el az otthon négy fala. A háló jót és rosszat pillanatok alatt világgá röpít, generál, sokszoroz. Míg a gyermekek a videojátékok szereplőit lövöldözik, addig mi, felnőttek, egymást. Az előbbieket gyakran figyelmeztetjük mi, utóbbiak, milyen káros, amit tesznek, majd a kommentszekcióban cifra gyűlölködéssel esünk neki az ismeretlennek, akiről semmit sem tudunk. Csak mond, azaz ír valamit, amitől robbanunk. Mintha aknára léptünk volna. És indul a támadás.