Rosszindulatunk az internetre költözött, onnan köszön vissza egyre elviselhetetlenebb mértékben. Az elején még mindegyre a politikát okoltuk az internetes közbeszéd elfajulásáért. Az volt kéznél. A legtöbbször persze okkal is. Például amikor a legártatlanabb témákban is megszállott fotelideológusok és politikai agitátorok tüzérségi tüzében találtuk magunkat. Azóta viszont majd’ minden kommentszekciót megmételyezett a parttalan gyűlölet. Ismeretlen emberek támadnak nekünk, látványosan dühöngenek, kieresztik a gőzt. A világhálón csak a névtelenségbe rejtőző trolloknak van fügefalevelük, mindenki más önmagát, nevét, arcát, életének különféle adatait adja.

Durvaságunkat nem rejti el az otthon négy fala. A háló jót és rosszat pillanatok alatt világgá röpít, generál, sokszoroz. Míg a gyermekek a videojátékok szereplőit lövöldözik, addig mi, felnőttek, egymást. Az előbbieket gyakran figyelmeztetjük mi, utóbbiak, milyen káros, amit tesznek, majd a kommentszekcióban cifra gyűlölködéssel esünk neki az ismeretlennek, akiről semmit sem tudunk. Csak mond, azaz ír valamit, amitől robbanunk. Mintha aknára léptünk volna. És indul a támadás.

Naponta órákon át rohamozunk a virtuális csatamezőkön. Gyűlöletet keltünk, kapunk, sokszorozunk, majd lecsukjuk a számítógép fedelét és homlokráncolva megrójuk a gyereket, hogy már megint miféle erőszakos játékkal lövöldözik, mi lesz így vele… És mi lesz így velünk?! A világháló a felnőttek videójátéka lett, ahol akcióba lendülünk, és percek alatt kivégzünk tucatnyi ellenfelet. Megalázzuk, megrugdossuk, majd elégedetten begyűjtjük a tetszésjelzéseket, és megyünk is tovább, a következő csatatérre. Közben pedig elvileg mi vagyunk azok, akik szeretetet próbálunk adni odahaza a kedvesnek, a gyermeknek, miközben a lelkünk színültig tele van a virtuális gyűlölet-élet összecsapásaival.

Borbás Marcsi televíziós műsorvezető mesélte egy interjúban, hogy internetes oldalán a hatvan év feletti nagymamáktól kapja a leggonoszabb kommenteket. Sok-sok feszült, az életével elégedetlen idős ember támad neki, akik alig várják, hogy a felgyülemlett idegességet levezessék valakin. Akár egy gasztro-ismeretterjesztő sorozat országosan kedvelt műsorvezetőjén is...

Így árad bennünk és körülöttünk a határtalan mennyiségű rosszindulat és gonoszság. A modern ember öngerjesztő, kvázi szabadidős tevékenységeként. Ami soha nem nyújt a hadviselőnek békességet, csak még több elégedetlenséget és békétlenséget. Végső soron megkötözöttséget. Volt egy ember, aki ugyanilyen gyilkos indulattal indult. Fegyver, felhatalmazás, minden kéznél volt. Aztán az Isten Damaszkusz előtt „lekapcsolta a villanyt”, és Saul-Pál ott találta magát a sötétben. A folytatást tudjuk. Mert az Úrral van folytatás, és van új élet. A világhálón is.