Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Czanik Péter nyugalmazott református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.

Keszthelyi Veronika, a Bethesda Gyermekkórház gyermekgyógyász rezidense lett idén az önzetlenséget elismerő Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj egyik ifjúsági díjazottja. Az egészségügyi világnap apropóján kérdeztük.

Rendkívül sokat szenvedett népünk azonban nem esett össze, Krisztusban keresett vigaszt. A templomok tele voltak. Az evangelizációk révén Isten Szentlelke ébredést hozott sok-sok gyülekezetben. „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” – sokakon beteljesült, mert átadták magukat Jézus Krisztusnak, s szabadságot nyertek a szeretet cselekedeteire. Adjunk hálát Istennek értük! Adjunk hálát eleinkért, akik sok teher alatt munkálkodva építették újra az országot nekünk örökségül!

Megszentelődni azt jelenti, teljesen odaszánjuk magunkat Istennek. Felmerül a kérdés, hogyan jelenik ez meg az ember életében. Jézus Krisztus azért adta a keresztyén közösséget, hogy segítsen nekünk a változásban. Ha hisszük ezt, akkor tudunk vele élni. Nem mi újítjuk meg az egyházat, hanem a Szentírás tekintélye és a Szentlélek vezetése alatt élő hívő közösség újít meg bennünket.

Hat napra egybegyűjti a Csillagpont a Kárpát-medence különböző pontjain élő fiatalokat, akik a rendezvényről hazatérve az itt hallott és megértett lelki üzenetekkel saját, otthoni közösségeiket erősítik. A júliusi Balaton-parton tehát nem tomboló, önmagukról megfeledkező fiatalokat találunk majd, hanem egyházunk jövőjét.

Hol vannak a határok? Mi a mi belügyünk, és mi a külvilágra tartozó? Álságos volna, ha csak a szépet mutatnánk magunkról, de mi legyen nyilvános egyéni és egyházi életünkből? Ma szélsőséges ennek megítélése. Akiknek a szemérmesség ismeretlen vagy elavult fogalom, a hálószobájukat is nyilvánossá tennék, sőt büszkén mutogatnák. Mások túlságosan bezárkóznak, arról is hallgatnak, amit a közösség javára tesznek.

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás.

Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, hanem közösségi élményt is nyújt, amely erősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.

„Uram, jó nekünk itt lenni!” Ez akkor is igaz, ha tudom, egyszer le kell menni a hegyről… De addig is biztos lehetek abban: azt teszem, amire az Úr elhívott engem és megerősített – vallja Szabó Zoltán Levente, aki ötvenhét évesen felvételizett a teológiára, hogy aztán hatvankét évesen Csabdi református missziói gyülekezetének lelkipásztora legyen.

Négygyermekes édesapaként a szerző, Bolyki László magasra teszi a lécet, leszámol a macsókultusszal, a férfiasságukat státuszszimbólumokkal bizonygatókkal. A családot zenekarhoz, sportcsapathoz hasonló hierarchikus rendszerként szemléli, melynek működéséért elsősorban annak feje felelős. A férfitársadalom nikodémusi dilemmája: egy férfinak az anyja után atyjától is világra kell jönnie.

Bár ezeket rejtegetjük leginkább, a sebeink által tudunk egymáshoz kapcsolódni. És mintha Jézus földi pályáján is ezt látnánk: annak az életébe tudott gyökeres változást hozni, akinek volt bánata, szégyene, takargatnivalója. És kiket bírált? Akik próbáltak tökéletes képet mutatni magukról, amelyet talán már maguk is elhittek. Akik sebezhetetlennek gondolták magukat, a törvény betartása miatt feddhetetlennek.

Dietrich Bonhoeffer a huszadik század egyik legjelentősebb és legnagyobb kisugárzású keresztyén teológusa, prófétája, mártírja. Mindhalálig vallotta, hogy a keresztyén ember legfőbb kötelessége az Isten szenvedésében való osztozás ebben az istentelen világban. Ezért mondta élő hittel és reménnyel a kivégzése előtt: „Ez a vég számomra az élet kezdete.”

Nem egy olyan műgyűjtővel találkoztam, akinek a gyermekei látták a szüleik munkáját, őket mégsem érdekelte. Még az sem mondható, hogy a felmenők nem igyekeztek átadni a szakma szeretetét. Ezt el kell fogadni, mert Isten az, aki a fogékonyságot adja. Az alap a hit, ezután következhet minden egyéb – vallja Moll Richárd.

Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.

A nagyhét virágvasárnap kezdődik. Így emlékeztek arra, hogy Jézus úgy vonult be Jeruzsálembe, mint egy király. Szamárháton utazott, ahogy a régi izráeli királyok, és Jeruzsálem népe úgy üdvözölte, mint egy valódi uralkodót. Levették a felsőruháikat, és leterítették az útra, a közeli pálmafákról ágakat vágtak, hogy azon lépdeljen végig a szamárcsikó, amelyik Jézust vitte. Ezzel fejezték ki az iránta érzett tiszteletüket.

– Az ifjúságé a jövő. A kicsiken kívül fontos a fiatalok fejlesztése is, a bizalom és a kapcsolatok építése a cél. Egyszer logopédusként működöm, máskor tanodai tanárként, fociedzőként vagy mozgásfejlesztőként. Élmény velük kimozdulni, új dolgokra rácsodálkozni. Szeretnénk példákkal motiválni őket a tanulásra. Arra vágyom, hogy mindenkinek segíteni tudjak.