Az Ige mellett

IV. 6. BÖJT 5. VASÁRNAPJA

(33) „Amikor megtisztítalak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok.” (Ez 36)

A próféta költői eszközként Izráel tájaihoz fordul, hozzájuk beszél, így mondja el a népnek szóló mondanivalóját. A fogság alatt hangzik el ez a beszéd, erre utal az elpusztult romok és elhagyott városok említése (4). Ebben az időben próbáltak egyes szomszéd népek hasznot húzni az ország védtelenségéből, fosztogatva és területek megszerzésével próbálkozva. Ezekről haragos indulattal beszél (6), majd kilátásba helyezi, hogy a nép visszatér, elszaporodik, újjáépíti a romokat, vagyis újra övék lesz és virágozni fog a táj (8–12). Ne örüljön az ellenség: Isten népének helyzete nem kilátástalan akkor sem, ha épp büntetés alatt áll. Továbbra is a tájhoz beszélve bűnbánatra készteti népét. Nem azért pusztultak, mert a táj emberevő, hanem a nép mocskolta be az országot, és ezért ítéletet tartott fölöttük az Úr (13–19). Tehát: a népekre ítélet vár, Isten népére áldás, de előtte Isten népének még meg kell látnia – és bánnia – elkövetett bűneit. Ezek a bűnök közvetve gyalázatot hoztak Isten nevére, mert az ő népének el kellett hagynia az országot, amelyet tőle kapott (20–21). A következőkben már közvetlenül népéhez fordul. Megismétli azt a gondolatot, hogy szétszóratásukkal Isten nevére gyalázatot hoztak, de majd megszenteli magát azáltal, hogy hazaviszi népét (22–23). Ennek érdekében megtisztítja őket tiszta vízzel (24–25), majd valósággal újjáteremti őket: kőszív helyett hússzívet, lelkük helyett a saját lelkéből ad nekik. A szív és a lélek is az ember érzelmi, értelmi, akarati középpontját, az ember milyenségét jelenti. A kőszív érzéketlen, hideg, nem törődik Isten szeretetével. Most az Úr úgy fogja alakítani bensőjüket, hogy akaratát teljesítsék (26–27). Mindezt látható áldás kíséri, tehát nem csúfolják többé az Úr népét, csak ők maguk fogják tudni, milyenek voltak egykor, vagyis mekkora kegyelem, hogy most ilyen áldások között élhetnek (28–32). A zárószakasz (33–38) az áldásokat és ezek jó hatását részletezi – azokra, akik látják, tapasztalják.

Lk 21,20–24

79. zsoltár


IV. 7. HÉTFŐ

(4) „Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét!” (Ez 37)

Óriási látomás szól Isten népének jelenlegi lesújtó állapotáról és boldog jövendőjéről. A jelen: halálos állapot, amelyet a száraz csontok jelképeznek. Ennek oka: az elkövetett bűnök és azok következménye, a büntetés. Isten azonban kegyelmes, és nem hagyja népét ebben az állapotban. Az első lépés a testi helyreállítás. De ennyi még nem elég. Ezért tovább zeng a prófétai szó, a testileg helyreállt népet betölti az Úr Lelke. Vagyis beteljesedik az, ami az előző fejezetben már elhangzott ígéretként: az én lelkemet adom belétek (36,27). Testileg-lelkileg megváltozva, megerősödve visszakapják elveszett földjüket: véget ér a fogság, hazatelepülnek. Kérdés, hogy Isten mai népe megérti-e ezt a tanítást: az engedetlenkedés, büntetés időszaka után lehet újrakezdés. Imádkozni kell érte, és ügyelni a prófétai szóra, amelynek nyomán a négy égtáj felől jön elő a lélek (1–14). Begyógyul a régi-régi seb. A Salamon halála után kettészakadt ország ismét egyesül (15kk). Ez együtt jár azzal, hogy Isten megtisztítja őket, teljesen az ő népe lesznek: „Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, amelyet elkövettek, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.” (23) Az egymást váltó, gyilkoló királyok helyett Istentől kapott vezetőjük lesz. Köztük lesz Isten, és ezt kénytelenek lesznek meglátni a kívülállók is. Adjon az Úr napjainkban is ilyen egyházat! Az ilyen nem gyalázatot, hanem dicsőséget hoz az ő nevére.

Lk 21,25–28

621. dicséret


IV. 8. KEDD

(18) „De azon a napon, amelyen megérkezik Góg Izráel földjére – így szól az én Uram, az Úr –, fellángol majd a haragom.” (Ez 38)

Isten népének mindig voltak ellenségei. Hol csak magukban acsarogtak, máskor látva egy gyenge pontot, támadtak. Ezeknek jelképe Góg. Fölösleges tehát hazáját keresnünk, vagy történelmi azonosításával kísérleteznünk. Azt tudjuk meg róla, hogy Isten népének ellenségeit képviseli, hatalmas sereg, és alaposan fel van fegyverkezve. Nemcsak számos ez a sereg, hanem sokféle népből is tevődik össze. A megújult Izráel békében él, és virágzik visszakapott országában, amikor megjelenik az ellenség, „mint a földet beborító felhő” (1–9). Ráadásul az erőszak minden fegyverével rendelkezik az ellenség tábora. Góg idejétől napjainkig így van ez. Az ellenség terve: prédául ejteni a világi értelemben védtelen egyházat (10–13). De keserű csalódás éri őket. Nem fegyvertelen néppel, hanem a világ Urával, a természeti és történelmi erők gazdájával áll szemben. A büntetés leírása is jelképes. Mikor melyik eszközét milyen csoportosításban alkalmazza Isten, az mindenkori döntésén múlik. Az is változik, mikor mennyit enged ártani az egyháznak. Egy a biztos: meg tudja védeni, és „akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr” (14–23).

Lk 21,29–38

747. dicséret


IV. 9. SZERDA

(5) „A harcmezőn esel el; én megmondtam!” (Ez 39)

Az Isten nélkül gondolkozó ember nagy baja, hogy csak azzal számol, amivel a világ törvényei szerint lehet. Ha sok pénze van, mindent megvehet. Ezért van sok boldogtalan gazdag ember. Ha több fegyvere van, mint másnak, biztos a győzelmében. Csakhogy sok minden közbejöhet, ami kiveri kezéből az íjat és nyilat, és jól fölfegyverkezve is eleshet a harcmezőn. Ezért kell Isten szavára figyelnünk, aki más távlatból látja a dolgokat, és olyasmit is tud, amibe mi nem láthatunk bele. Ő intézi a világ sorsát. Ezért jár pórul az, aki nem akar a szavára hallgatni. Ő nem hagy minket magunkra, szól (5), és a mi hibánk meg bajunk, ha nem hallgatunk rá. Ezt példázza Góg népének a sorsa, amelyet egy monumentális temetésben ír le (9–20). Saját népén úgy is megmutatta hatalmát, hogy fogságra vitte őket, de másnak nem engedi meg, hogy bántsa, amikor jó napokat akar rájuk hozni. A népek meg az egyház sorsa is az Úr kezében van. Aki az Úrnak engedelmes életet él, annak ez öröm, ellenségeinek szörnyűség.

Lk 22,1–6

748. dicséret


IV. 10. CSÜTÖRTÖK

(4) „Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” (Ez 40,1–47)

Huszonöt év. Akik időskorban mentek fogságba, azok már kihalnak, a középkorúak öregek lettek, a fogságban születettek nőnek, lassan nemzedékváltás közeledik. Huszonöt év az egyén életében is elég arra, hogy az emlékek elhomályosuljanak. Ezért van szükség arra, ami ebben és a következő fejezetekben le van írva. A látomásban egy férfi vezette a prófétát. Nem nehéz felismerni, hogy Isten angyala. A megjelenésében is volt valami különleges: mintha ércből lett volna. Úgy szól a prófétához, mint akit ismer, mint akinek a megjelenésére számított. Modorában van valami parancsoló. Ő a látomásban szereplő magyarázó angyal. Feladatává teszi a prófétának, hogy jól figyelje a látottakat, és majd adja tovább népének. Az új nemzedéknek is tudnia kell, honnan jöttek és hova fognak visszamenni, ha majd letelik a fogság ideje. Ez a hely az Istenüktől kapott ország és az általa megszentelt templom. Könnyen felismerhető, hogy a jeruzsálemi templomban vannak. Ez állt északon egy hegyen, tőle délre „egy városhoz hasonló építmény”: a szent város. A hazához és az egyházhoz való ragaszkodást munkálja itt a próféta.

Lk 22,7–38

354. dicsére


IV. 11. PÉNTEK

(41,1) „Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket.” (Ez 40,48–41,26)

Kezdetben mindenki a lakóhelye közelében gyakorolta az istentiszteletet, amelynek fő része az áldozatbemutatás volt. A központi kultuszhelyre, azaz esetleg több napi járóföldre, rendszeresen nem győztek volna feljárni. A sok kis kultuszhely azonban veszélyt is rejtett magában. Együtt laktak az őslakossággal, gyakran azoknak a kultuszhelyeit használták ők is, így a pogány gyakorlat és tanítás beszüremkedett az istentiszteletükbe. Ez okozta azt a bűnös gyakorlatot, amelyet Ezékiel könyve is ostoroz az ítélet egyik okaként. Ezért igyekeztek a jeruzsálemi templomba átterelni az áldozatbemutatást, bár még sokáig olvassuk A királyok könyvében a rosszallást, hogy tűrték a magaslatokat, vagyis a helyi kultuszokat. Ez az oka annak, hogy könyvünk olyan hosszasan foglalkozik a leendő templommal. Az egyház és az istentisztelet tisztaságára vigyázni kell!

Lk 22,39–71

360. dicséret


IV. 12. SZOMBAT

(1) „Azután kivitt a külső udvarba, északi irányban…” (Ez 42)

A fogság után már csak egyetlen törvényes kultuszhelye volt Izráelnek. Amikor megszűntek a helyi kultuszok, a templomban időnként óriási tömegek jelentek meg, az áldozatok rendkívüli mértékben megszaporodtak. Ez magyarázza az udvar hatalmas méretét és a legkülönbözőbb rendeltetésű helyiségek kialakításának a szükségességét. Mindennek szép rendben kell történnie az istentiszteleten.

Lk 23,1–5

492. dicséret