Budai Gergely: Ady Endre esküvője

(Kálvinista Szemle, X. évf., 51. szám, 1929. december 21.)

Ady elég nagy poéta ahhoz, hogy apróságokat is feljegyezzünk róla. Bár Ady szemében az ő egyházi esküvője nem volt apróság, hanem éppen nagy és komoly dolog, amely lelkének egy vonását – egyházunkhoz való viszonyát – tisztán világítja meg.

Tudvalevő, hogy Ady esküvője 1915. év március hó 27-én volt, éspedig a Szilágyi Dezső téri lelkészi hivatal legkisebb szobájában. A házasságkötési anyakönyvet e sorok írója vezette, mint akkori budai segédlelkész. A budai lelkészi hivatalban, Haypál Benő vonzó egyéniségének hatása következtében, igen sűrűn fordultak meg művészek, tudósok és poéták is. Ady is többször megfordult ott. Éspedig leginkább akkor, amikor megbántotta az élet, vagy amikor – s ez talán jobban fájt neki – református részről érte támadás. Ezeket a sebeket gyógyítgatta Haypál Benő. […] Azóta is gyakran eszembe jut Ady esküvője és ezen a réven még sok minden vele kapcsolatban.

Én Adyt vallásos embernek, sőt reformátusnak tartom, aki mindig tudatában volt annak, hogy ami benne a legértékesebb, azt református voltának köszöni. És valami ős ösztönnel ragaszkodott a református egyházhoz. Arra is emlékszem, hogy ha a református egyházat támadás érte, a Világ című napilapban több ízben védelmére kelt. De miért nem lett Ady református költő? Miért nem kopott le róla az, ami gyarló, és miért nem lett zsoltárt zengő, református erőtől duzzadó poéta? Nemcsak benne volt a hiba, hanem bennünk is.

A református lelkipásztoroknak, tanároknak, tanítóknak, presbitereknek mégis csak kötelességük az, amit Haypál Benő megtett. A fokozott lelki életet élő művésznek, tudósnak, poétának fokozottabban szüksége van arra, hogy legyen valakije, akivel elbeszélgethet a Végtelenről, az Örökkévalóról, a lélek javairól: a jóról, igazról, szépről. És kiben találhatná meg ezt a református művész jobban, mint a papjában?