Egész évben járjuk az országot, hogy riportjainkban gyülekezeteket is bemutathassunk olvasóinknak. Ezekben rendre elhangzik, hogy az együtt végzett tevékenység – legyen az kirándulás, temetőkaszálás, gyülekezeti disznóvágás – építi a közösséget, közelebb hozza egymáshoz a tagokat, akik a kiszabott feladat elvégzése közben beszélgetnek egymással, és olyan oldalukról is megismerhetik egymást, amely egy vasárnapi istentiszteleten vagy a szerdai esti bibliaórán rejtve marad a többiek előtt. Hívhatjuk ezt csapatépítésnek is.

KARÁCSONY A ZSINATON

A Magyarországi Református Egyház működéséért a Zsinat, a Zsinati Tanács és a Zsinat Elnöksége felel, a hatáskörükbe tartozó feladatokat a Zsinati Hivatal végzi az egyház budapesti, Abonyi utcai székházában, amelyet a múlt évi utolsó lapszámunkban mutattunk be olvasóinknak. A hivatal sok esetben pontosan úgy működik, akár egy nagyobb cég, különböző osztályain mintegy százharminc ember dolgozik, a nagy létszámból adódóan pedig sokan talán csak látásból ismerik egymást.

Abban is hasonlatos a Zsinati Hivatal a cégekhez, hogy évről évre karácsonyi ünnepséggel készül dolgozóinak, a tavalyin például Steinbach József tartott áhítatot, és fellépett a zsinati alkalmi kórus is, az ünnepi alkalmat csapatépítő tréning előzte meg. A tavalyi abban volt más, hogy nem csak a közösség erősödött, az összekovácsolódás eredménye kézzel fogható is lett: négyszáz játék készült, amelyeket az ünnepet a Bethesda Gyermekkórházban tölteni kényszerülő gyermekeknek szántak.

– A karácsony előtti utolsó munkanap végén az emberek inkább már az otthoni teendőkre gondolnak, nem biztos, hogy sok kedvük van együtt „játszani” a csapatépítések szokott rendje szerint. Éppen ezért gondoltunk arra, hogy ajándékokat készítünk, mert így egymás megismerésén kívül a közös cél is összeköti a résztvevőket. Szívesebben dolgoznak együtt úgy, ha az egyben szolgálat is – mondja Kovács Nikoletta, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat munkatársa, az alkalom szervezője.

Nikoletta egyben a Bárka táborok szervezésében is részt vállaló Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere, így nem ez volt az első efféle rendezvény, amelyért felelt. Szerinte minden hivatalban is fontos, hogy az ott dolgozók legyenek együtt a munkájukon kívül is, érezzék jól magukat a munkahelyükön, és megismerjék egymást.

– Az emberi kapcsolatok sokat számítanak abban, mennyire vagyunk motiváltak, a közösségnek óriási ereje van – állítja a tréner.

MERĪKURISUMASU!

A kétórásnak szánt alkalom azzal kezdődött, hogy a résztvevők mindegyike kapott egy-egy kártyát, amelyen különböző nyelveken – például szuahéli, orosz, finn, angol – szerepelt a „boldog karácsonyt” kifejezés. Ezekkel fel kellett köszönteni egymást, majd kártyát cserélni, és ismét köszönteni. A közcím például a japán karácsonyi üdvözlés fonetikus átírása. Úgy érezhette magát az ember, mint amikor Isten összekeverte a bábeli torony építőinek nyelvét, hogy azok ne érthessék egymást.

A bábeli zűrzavar elmúltával öt céget kellett alapítaniuk a résztvevőknek úgy, hogy a tagjaik lehetőleg más-más zsinati osztályon dolgozzanak. A csapatoknak nevet kellett választaniuk a cégüknek, illetve egy mondatot, amellyel bizonyítják: az ő vállalkozásuk a legalkalmasabb arra, hogy elkészítsék a feladatul kapott nyolcvan-nyolcvan ajándékot.

A mi csapatunk az Anna és Szofi Ajándékmanufaktúra nevet választotta, mi kaptuk a pillangócsomagot, a 0–2 éves korosztály számára kellett elkészítenünk a nyolcvan ajándékot. Hasonlóan fantáziadús nevű versenytársaink pedig – a Gumikacsa, a Merīkurisumasu, a Boldog Karácsonyt Kft. és a Lenke – a többi korosztálynak szánt játékok legyártására vállalkoztak. A cégek megkapták az elkészítendő játékok prototípusait, amelyeket megvizsgálva megrendelőlapot kellett kitölteniük a szükségesnek ítélt eszközök és alapanyagok pontos mennyiségének feltüntetésével. Ha rosszul kalkuláltak, akkor bár adhattak le pótrendelést, az szankciókkal járt, például egy játékgyári munkás szemének bekötésével, öt percre.

A megrendelőlap pontos kitöltése után kisvártatva megérkeztek az alapanyagok is, teljesen beterítve a gyártóasztalunkat, a nyolcvan darab ajándékcsomag elkészítésére hatvan percünk volt. A korosztályos játékokon kívül minden vállalkozásnak össze kellett állítania egy karkötőszettet madzaggal és a Bethesda nevét alkotó betűkockákkal, valamint egy körlyukasztó segítségével ki kellett vágnia hat érzelemkártyát, amelyeket felmutatva a gyermekek „elmondhatják”, hogyan is érzik magukat. Ez négyszáznyolcvan kártyát jelentett. Csapatonként. További nehezítésként a körlyukasztókat egy vállalkozás csak negyed óráig használhatta, majd később újabb negyed óra jutott rá. Mindezek mellett még nyolcvan igés üdvözlőkártyát is ki kellett vágnunk, majd kézzel aláírni őket.

CSATTOG AZ OLLÓ

Az Anna és Szofi Ajándékmanufaktúra lelkesen állt neki a feladatnak: Hajdú Zoltán Levente, a Missziói Szolgálat igazgatója az érzelemkártyák feldarabolását vállalta, Gulyás Dóra, az Ifjúsági Szolgálat munkatársa a 0–2 éves korosztálynak szánt kis kártyák kivágását kezdte el, hasonlóan a csapat másik két tagjához, Antal Andráshoz és Oláh Lucához, akik szintén az Ifjúsági Szolgálat munkatársai. B. Nagy Tünde lelkipásztor a karkötők összeállításának látott neki, jómagam pedig – a cég névadói, az ötéves Anna és a hároméves Szofi segítségével – az érzelemkártyák kivágásának. A csapathoz később vendégmunkások is csatlakoztak, Mikola Bori, a Pályázati és Beruházási Szolgálat munkatársa a kártyák sarkait kerekítette le egy erre a célra készült eszközzel.

Az idő gyorsabban repült, mint szerettük volna, ehhez persze a jó társaság is hozzájárult. A fesztelen beszélgetés alatt kiderült például, hogy Hajdú Zoltán Levente gyülekezetének óvodájában él egy fekete nyuszi is, Gulyás Dóra gyermekkora óta kézműveskedik, és idén először feketék a gyertyák az adventi koszorúján, vagy hogy B. Nagy Tünde első új szolgálati autója egy Renault Twingo volt.

Nem haladtunk jól, el kell ismernem. A lyukasztót tizenöt perc után elvesztettük, így az igés kártyák kivágásával folytattam, utólag is elnézést kérek, nem tudok egyenesen vágni. Az állatos kártyák felvágása is lassan haladt, pedig volt elég ollónk, de egy A4-es lapról kilencet kellett kivágni, majd lekerekíteni a sarkukat.

IPARI KÉMKEDÉS HELYETT SEGÍTSÉG

Bár a helyzet nem volt teljesen kilátástalan, sorra tűntek fel az asztalunknál más cégek munkatársai, akik megosztották a tapasztalataikat, vagy egyszerűen beálltak hozzánk segíteni. Bella Violetta lelkipásztor a Merīkurisumasu vállalkozástól például megsúgta, hogy nem kell kivágni az érzelemkártyákat, elég középen összehajtani a lapot és úgy végigmenni rajta a lyukasztóval. Majd feltűnt a jogi osztályon dolgozó Osztrogonáczné Bernáth Dóra is, aki aláírta mind a nyolcvan igés lapot. De beállt közénk szabdalni Szabó Elődné Gyulai Melinda iskolalelkész, az Ifjúsági Szolgálat iskolamissziós referense is. Ő megjegyezte, mennyire tetszik neki az elgondolás, hogy közösen, csapatépítő jelleggel alkotunk valamit, így nem öncélú a tréning.

A segítséggel ha nem is hatvan perc alatt, és nem is teljesen úgy, ahogy kellett volna, de végül elkészültünk az ajándékokkal, amelyeket kis lenvászon zsákba tettünk bele, az sem számított, hogy utolsóként. A négyszáz ajándékot másnap adta át a Bethesda Gyermekkórháznak Mező István, a Zsinati Hivatal hivatalvezetője Kovács Nikoletta és Kondrát Debóra személyügyi referens társaságában. Debóra szintén aktívan részt vett a csapatépítő, illetve az egész zsinati karácsonyi ünnepség megszervezésében.

Kovács Nikoletta az esemény végén elmondta, hogy összességében mindegyik cég jól teljesített, a megrendelőlapokat pontosan kitöltötték, így senkinek a szemét nem kellett bekötni. Az ajándékok száma végül tíz-tizenkét darabbal lett csak kevesebb a vállalt négyszáznál. A kérdésre, hogy jövőre is az ajándékkészítésről fog-e szólni a zsinati karácsonyi közösségi alkalom, nem mondott határozott igent, de jelezte, hogy már vannak tervei.