„Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) – vallott Jézus a titkok titkáról, a tökéletes kapcsolódásról, a szeretet teljességének csodájáról, amely minden egység paradigmája lehet. Társas lények vagyunk, közösségre van szükségünk ahhoz, hogy egyenként is boldoguljunk az életben. A közösség szinonimája pedig az egység, amely, mint az abroncs a hordót, összefogja azokat, akik egymással önként szövetkeznek. Azonban ez csak ott valósul meg, ahol a szeretet egysége és az egység szeretete, ha töredékesen is, de kitapinthatóan jelen van. Ez hídként köti össze a különálló szigeteket, az egyéneket, és hármas pillérre: alázatra, türelemre és elfogadásra épül. Ezek hiátusa a híd összeomlásához, a közösség felbomlásához vezethet.

Ahol nincs egység, ott kétség van, gyakorta kétségbeesés, békétlenség, sőt háború. Az individuumok korát éljük, amikor az egyén érdekei megelőzik a közösség érdekeit, ily módon utóbbiak egyre sérülékenyebbek, könnyen erodálódnak. Leginkább a családok és a gyülekezetek kitettsége nagy, már nincsenek többgenerációs együttélések, ezért telítettek az idősotthonok is.