Senkinek sem töretlen felfelé ívelés az életútja. Igazak és bűnösök egyaránt sokszor elesünk. A hetes itt is a teljesség számaként szerepel, azt jelezve, hogy akárhányszor földre kerülhetünk. Nem az a baj, hogy elesünk, nem is az a kérdés, hányszor esünk el vagy vissza, hanem az, mi történik azután. Föl tudunk-e kelni? Az igaz ember nem marad padlón. Nem azért, mert neki könnyű, mert ügyes, hanem mert fölfelé néz, Istenben bízik, tőle van bölcsessége. Nekifohászkodik, ez erőt ad arra is, hogy legyen önbizalma: talpra tud állni (10). Még az elesést is az ő kezéből fogadja el. Okulni akar belőle, megvizsgálja, mi volt az akadály, amelybe beleütközött. Meggondolja, ő maga mit tévesztett el, s azt is, legközelebb mire kell ügyelnie az úton, mert „reménysége nem semmisül meg” (14). A bűnösöket úgy jellemzi a bölcsmondás képlete, hogy ők is elesnek, elbuknak, de lent is maradnak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy kárörvendőn élvezheti bárki mások elesését (17). Mert az igaz ember nem örül a hamisságnak, mások, még ellensége vesztének sem, mert ez azután az ő bukása lesz.

Gal 4,12–20

720. dicséret

Képekkel és hasonlatokkal kapunk tanácsokat az egymást követő mondásokban. Közülük kiemelkednek ezek az igeversek, amelyek újszövetségi magaslatra jutnak el. Jézus a hegyi beszédben kéri követőitől – a gyűlölet és bosszú helyett az ellenség szeretetét (Mt 5,44). Pál apostol pedig szó szerint idézi ezt (Róm 12.20). A parázs gyűjtése a fejre nehezen érthető kép, többféle magyarázatot adnak erre az írásértelmezők. A mondat első felének értelmében világos, hogy nem valamiféle kínzásról van szó, hanem inkább jótéteményről. A legvalószínűbb magyarázat ez: ahogy a kenyér és a víz kisegíti a szükségben lévőt, az ellenséget, úgy az is, ha parazsat adunk neki a tűzgyújtáshoz, ahogyan az egykor szokás volt. A szegények néha a szomszédból kértek parazsat, és kis edényben a fejükön vitték haza. A szándék tehát nem a megszégyenítés, sokkal inkább az, hogy a gonoszságra jóval válaszoljunk (Péld 24,29). Győzzük le magunkban a bosszú ösztönét, ami — a képnél maradva – olaj volna a gyűlölet tüzére. Mi is tegyük a jót, Krisztus követőiként bízzuk Istenre az ítéletet!

Gal 4.221-311

761. dicséret

A fejezet elején ostobákról és bolondokról szólnak az intések és figyelmeztetések (1–12). Mint tudjuk, a bölcsesség könyvei azokat nevezik ostobáknak és bolondoknak, akik nem számolnak Isten jelenlétével, útmutatásával és ítéletével. Bolondok, mert a saját fejük, ösztöneik gonoszságba vezetik őket. Az ezután következő versek kifigurázzák a resteket (13–16). Nevetséges képpel kigúnyolják azt, aki arra is lusta, hogy az ételt „a szájához vigye” (15). Azután a beszéddel elkövetett bűnöket sorolja, a mások dolgába avatkozást, az alattomos hízelgést, a csapdát állító csalók utálatosságait, a hazugságot, amelyek előbb-utóbb lelepleződnek és visszafelé is elsülnek (17–28). Mekkora tüzeket gyújthat a rágalmazás! De arra is int, hogy a rágalmazó gonoszságától ennek ellenére sem kell félnünk. Noha hatalmas botrányt tud kelteni a rossz nyelv, egyszer elfogy a muníciója, és lelepleződik a gyűlölete. Nem fognak többé hallgatni rá. Megszokják, elhal a pletyka, elfelejtik az emberek, élét veszti a rágalom, elcsitulnak a kedélyek, és elhamvad a viszály, mint a tűz, ha nem tesznek rá fát. A rágalmazó a saját bukását idézi elő (22–28).

Gal 5,1–6

757. dicséret

A mondás helyes önismeretre és önmérsékletre figyelmeztet (19-21). „Más dicsérjen téged, ne a te szájad” (2), de nem mindegy, hogy baráttól vagy ellenségtől kapjuk-e a kritikát vagy a hízelgést (5–6.10.14–16). Szemléletes a hasonlat: ahogyan az egyik kést a másikkal élezzük, úgy formáljuk és csiszoljuk emberi kapcsolatainkban egymás személyiségét. Haragosunk a nyelvét élezi rajtunk, noha ellenséges, érdemes figyelni, milyennek lát. Különösen érdekeljen minket a közelünkben és velünk együtt élők véleménye! Hatnak ránk, ahogyan mi is hatással vagyunk mások életére és jellemére. Isten néha reszelőnek alkalmazza a házastársunkat – mondta tréfásan Gyökössy Endre lelkész, pasztorálpszichológus egy-egy panaszkodó házaspárnak, ezzel biztatta őket. Mert maga Isten formál minket a másik emberrel, hogy nyesegesse a hibáinkat. Hiteles tükör vagyok-e a társamnak, barátomnak, olyan tükör vagyok-e, amelyben megnézheti magát? Vajon segítjük vagy visszahúzzuk egymást? Ad-e lendületet a változáshoz a társunk, a barátunk, hogy kiérlelődjön rajtunk az, akinek a teremtő Isten szeretne látni? A legszebb hatásokat Jézus Krisztustól kapjuk, aki az igazi Ember képét is bemutatta nekünk.

Gal 5,7–15

724. dicséret

Megborzongunk: bot és fenyítés sokszor visszatér a könyvben (pl. 13,24; 19,18; 22,15; 23,13; 29,17). Ma már kényesek vagyunk az erőszakra, különösen ha nőkről és gyermekekről van szó. A bot az ókorban az apák tekintélyét jelképezte, használták is. A példabeszédek szellemében azonban világos, hogy a bölcs szülő nem hatalmaskodik, mert Istenre néz, neki ad számot tetteiről. A fegyelmezés sohasem lehet bántalmazás, csak a felelős szeretetben történhet. Semmiképpen sem adhatnak ezek a versek ürügyet az agresszióra, indulatkitörésre, kegyetlenségre vagy kínzásra nevelés címén (22). A bölcs szülő szóval, példával tanítja, mi a helyes, mi a káros vagy életet veszélyeztető. Határokat szab, amelyek biztonságot nyújtanak a gyereknek. Dicsér és fedd. A rosszul értelmezett szeretetből (vagy inkább kényelemből) bármit megengedő, így kényeztető szülőnek kínos szégyenére válik a neveletlen gyermeke. Ha a szülő nem meri fegyelmezni, következetesen és határozottan nemet is mondani neki, azzal rend és korlát nélkül, bizonytalanságban hagyja őt. Mihez igazodjon akkor, hogyan tanulja meg azt, miképp váljon bölcs, felnőtt emberré?

Gal 6,1–10

842. dicséret

Megborzongunk: bot és fenyítés sokszor visszatér a könyvben (pl. 13,24; 19,18; 22,15; 23,13; 29,17). Ma már kényesek vagyunk az erőszakra, különösen ha nőkről és gyermekekről van szó. A bot az ókorban az apák tekintélyét jelképezte, használták is. A példabeszédek szellemében azonban világos, hogy a bölcs szülő nem hatalmaskodik, mert Istenre néz, neki ad számot tetteiről. A fegyelmezés sohasem lehet bántalmazás, csak a felelős szeretetben történhet. Semmiképpen sem adhatnak ezek a versek ürügyet az agresszióra, indulatkitörésre, kegyetlenségre vagy kínzásra nevelés címén (22). A bölcs szülő szóval, példával tanítja, mi a helyes, mi a káros vagy életet veszélyeztető. Határokat szab, amelyek biztonságot nyújtanak a gyereknek. Dicsér és fedd. A rosszul értelmezett szeretetből (vagy inkább kényelemből) bármit megengedő, így kényeztető szülőnek kínos szégyenére válik a neveletlen gyermeke. Ha a szülő nem meri fegyelmezni, következetesen és határozottan nemet is mondani neki, azzal rend és korlát nélkül, bizonytalanságban hagyja őt. Mihez igazodjon akkor, hogyan tanulja meg azt, miképp váljon bölcs, felnőtt emberré?

Gal 6,1–10

842. dicséret

Új rész kezdődik Ágúr beszédével, aki híres keleti bölcs lehetett, szinte előrevetíti a következőkben olvasandó szövegnek, A prédikátor könyvének hangulatát. Alázattal elismeri magáról, hogy tudatlan (2–3). Sokat kutathat az ember a világ ügyeiből, de Isten dolgait (4) és beszédét (5–6), a Szentnek tudományát nem ismerheti meg. Emlékeztet ez Isten Jóbhoz intézett kérdéseire (Jób 38). Érdekes számmondásokat sorol egymás után (15–31). Kiemelt igeversünket, a könyörgést szeretjük idézni, amely két kéréssel fordul Istenhez, egy szellemi és egy anyagi vonatkozásúval. Az egyik, hogy Isten ővja lelki életünket a hiábavalóságtól és beszédünket a hazugságtól, mert ezek torzítják a hitünket és a jellemünket. A másik, hogy óvjon a nagy szegénységtől, a nyomortól és a túlzott bőségtől, gazdagságtól is, mert mindkettő egyaránt kísértés, amely megronthat, és mindkét életmód Isten ellen fordíthat. Mi szükséges hát a hívő és bölcs élethez? Az, hogy se a luxus varázsa, se a kolduslét rémképe ne babonázzon meg. Változó anyagi viszonyaink között merjük magunkat a Gondviselőre bízni! Nem az arany középutat kell keresnünk a szélsőségek között, hanem Jézus keskeny útját.

Gal 6,11–18

756. dicséret