De?

Emlékező írásokban olvastam: Borromeo Szent Károly XVI. századi olasz bíboros érsek, a tridenti zsinat határozatainak első végrehajtója „szívügyének tekintette a papképzést, de támogatta a hívek oktatását szolgáló hitiskolákat is”; Gillemot Ferenc, a labdarúgás első magyar szövetségi kapitánya – a foci mellett – „úszott, birkózott, öklözött, de kedvelte a téli sportágakat is”; Molnár Borbála (1760–1825) „költői karrierjét mecénások támogatták, köztük Ráday Gedeon és Festetics György, de segítette őt Gvadányi Józseffel való barátsága is”.

Mindhárom citált állítás helytelenül alkalmazza a de ellentétes kötőszót, tudniillik egyik példában sincs antonímia a tagmondatok, közléselemek között. Minden esetben kapcsolatos a viszony. Szabatosan tehát: szívügyének tekintette a papképzést, és támogatta a hívek oktatását szolgáló hitiskolákat is; úszott, birkózott, öklözött, továbbá kedvelte a téli sportágakat; mecénások támogatták, valamint segítette őt Gvadányi Józseffel való barátsága is.

Zenei eseményekről beszámoló tudósításokból ollóztam: „A koncerten szinte minden korosztály képviseltette magát: kamaszok, koros családapák, de még kisdiákok is csápoltak”; „többször színpadra állították Magyarországon, de játszották Csehországban, Szlovákiában, Németországban és Olaszországban is”.

Oktatási-nevelési témájú szövegekben bukkantam az alábbi információkra: „a jövőben olyan új szakok indulnak, mint az elektronikai, a nukleáris vagy a sportmérnök, de megkezdődik a repülőgépvezető-képzés is”; „önkormányzati támogatást is kérnének, de a szülők is beszállnának a finanszírozásba”.

Az utóbbi négy példában is – miképp hasonló esetekben rengeteg más sajtó- és köznapi megnyilvánulásban – indokolatlan az ellentétes kötőszó. Helyette (az említetteken kívül) élhetünk például a következők valamelyikével is: illetve, (és) még, azonkívül, azonfelül, amellett, sőt, ráadásul.