Habár június vége és a július közéleti szempontból uborkaszezon, a családos létük legaktívabb éveit élők számára korántsem eseménytelen időszak: az iskolai bizonyítványosztás, az érettségik és az egyetemi felvételik mind ilyenkor esedékesek.

Keresztyének vagyunk, de a huszonegyedik században élünk, Magyarországon. Ez pedig azzal jár, hogy részei vagyunk az úgynevezett nyugati kultúrának. Az intellektuális csúcsteljesítményekre képes Pál útjai már a Biblia lapjain is előre jelzik: Isten érti és terve érdekében használja az emberiség által létrehozott bonyolult kulturális formákat. Ilyen volt ekkoriban maga a Római Birodalom – annak közigazgatása, úthálózata –, de részben szellemi élete is: az antik filozófiai hagyomány, a jogrend, a tudományok és a gazdaság számos eredménye.

Azt gondolom, jelen korunkban a közösségi média és az egyes politikai szereplők által terjesztett kultúra- és tudományellenes nézetek lényegi ellentmondásban állnak a keresztyénséggel. Fontosak az ősi értékek, életformák, hivatások: de ezek is a huszonegyedik század viszonyai között léteznek. Jobb és egészségesebb a biogabonából készült kézműves kenyér, mint az ipari – de a lisztet ahhoz is gépkocsival szállítják, és online eszközöket használ a pék a tanuláshoz, tudása megosztásához. Végtelen hosszan lehetne ilyen példákat sorolni a mai és ősi elválaszthatatlan összefonódásáról. A Biblia és az evangélium korszerűsége nem kérdőjelezi meg modern életünket – annyit jelent, hogy Isten üzenete és bölcsessége változatlanul élő, igaz és alkalmazható a Biblia korától nagyon eltérő civilizációs körülmények között.

Mindezek alapján joggal mondhatom, hogy keresztyén emberként, pedagógusként és oktatóként mélyen aggaszt az oktatási intézmények fokozatosan csökkenő erkölcsi