Újrakezdés a mélyből
Parajdon évszázadokon át a kősó bányászata jelentette a gazdaság egyik alappillérét, a mindennapok ritmusát és a XIX. század végétől fokozatosan, az 1989–90-es rendszerváltozás után pedig lendületesen épülő turizmus motorját. Amikor azonban a víz betört a föld alá és elöntötte a bányát, nemcsak egy iparág, hanem egy egész közösség került válságba. A hirtelen jött csendben most a kérdések zaja lett a leghangosabb: hogyan tovább, miből élhetünk, merre van az előre? A helyi református gyülekezet számára a hit nem csupán vigasz, hanem iránytű is: az újratervezés idején egyszerre kell megtartani a közösséget, reményt adni és részt vállalni abban az építkezésben, amely nemcsak gazdasági, hanem lelki talpra állás is.
Az egykor fizetőeszközként is használt ásvány parajdi (felszíni) fejtése már jóval a mélybánya 1780-as megnyitását megelőzően elkezdődött. Az évtizedek alatt vájt, majd később felhagyott bányatereket a szabadidejüket töltő turisták vették birtokba, illetve azok, akik a légzőszervi megbetegedésükre kerestek gyógyírt a több tíz méter magas sócsarnokokban. A falu lakossága is a bányából él: a többgenerációs bányászcsaládok, illetve azok a vállalkozók, akik a faluba látogató évi öt-hatszázezer turistát szolgálják ki szállással, étellel, szórakozási lehetőségekkel és különböző, zömmel a parajdi sóhoz kapcsolódó tárgyak értékesítésével.
Mondhatnánk, hogy mindezt váratlanul húzta keresztbe a májusban bekövetkezett katasztrófa: a megáradt Korond-patak utat talált a bányába, néhány nap alatt mintegy hat-hét millió köbméter vízzel teljesen megtöltötte azt. De lehetett számítani ennek bekövetkeztére, az előjeleit már évekkel ezelőtt lehetett látni, az utóbbi két esztendőben egy-egy hónapra be is kellett zárni a létesítményt hasonló vízszivárgások miatt, de azokat még sikerült úgy-ahogy elhárítani. Most viszont úgy tűnik, a mélybe vezető bejárat előtti sorompó végleg leeresztve marad.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!