Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bereczky Ildikó nyugalmazott református lelkipásztor osztja meg gondolatait velünk, az olvasókkal.
E kérdés többekben felmerülhetett, akik még csak kívülről látták egyházunk legnagyobb ifjúsági rendezvényét. A szervezés kulisszái mögé Nagy Ilona Henrietta főkoordinátor és Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője engedett bepillantást. A kettős interjúból kiderül, mitől református a Csillagpont. Szó esik a dicsőítő zene szerepéről is.
Hogyan válhatnak a generációs különbségek közös erőforrássá az egyházban? A Reformátusok Szárszói Konferenciája idén a nemzedékek együttélését és szolgálatát vizsgálja – teológusok, kutatók és lelkipásztorok segítségével keresve a párbeszéd és együttműködés útjait. A rendezvény kiemelt célja, hogy őszintén beszéljünk a generációkról, nyilatkozta a találkozóról Gér András zsinati tanácsos.
Ma újra ki merem mondani, hogy ahol nincs jelen a szeretetszolgálat, arra a gyülekezetre igazzá lehet az intés: „...az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” A keresztyénségnek ez a tevékenysége nagyon is látható módon jeleníti meg Isten ama napon elhangzó szavát, amelyet kiemelt Igénkben olvashatunk. Ma súlyos betegként látom a református egyházamat.
A fővárosi református eklézsiák tekintetében a legkisebbek közé tartozik bár a rákoshegyi közösség, az összetartó és lelkes hívek élettel töltik a templom falait. Ezt jelzi például a házasság hetéhez kapcsolódó, népszerű gyertyafényes vacsora házaspároknak, vagy az utóbbi években megerősödött ifjúsági élet.
Erős hitével fáklyaként világított a háromszáz éve nehéz helyzetbe került magyar nép körében. Életének tudományos összetettsége, tiszta erkölcsisége mintegy ősmintája a református kegyességnek – jellemzi Komáromi Csipkés György XVII. századi debreceni prédikátort Csorba Dávid művelődéstörténész. Őt kérdeztük a tudós lelkészről és 350 éve készült bibliafordításáról.
... a keresztyén lelkigondozás tudománya, a teológia és a pszichológia találkozási pontja és integrációja. A mindkét tudományban elmélyült és azokat gyakorló szakember érzi azt a felelősséget, hogy a lelkigondozás nem gyorstalpaló tanfolyammal megszerezhető ismeretanyag, amelyekből felváltva idézhet, és kész válaszokat adhat a hozzá forduló, bajba jutott híveknek.
Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre mintha pikkelyek estek volna le Saul szeméről. Újra látott. Azután felkelt és megkeresztelkedett. Végül ő lett Pál apostol, a keresztyén hit legnagyobb hirdetője és védelmezője.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Vörös Károlyné Juhos Magdolna száz éve született. Soos Géza lelkigondozó munkája élesztette fel benne a Jézus iránti szeretetet. A román határ melletti kis faluban egy gyülekezeti tag máig hálás neki azért, mert őt bizony „Magda néni tanította meg hangosan imádkozni”. Félig-meddig otthona volt az új évezredeben a négy unokától nyüzsgő dunabogdányi parókia is.
Ugyan mi volna a mentségünk arra, ha embertársunkat alaposan felmérve beskatulyázzuk az általunk megalkotott véleménydobozba? Mi persze találnánk mentséget, de a mi „dehátozásunk” ugyanúgy nem hatja meg Istent, mint édesanyát a gyermeke, aki a szomszéd Pistikére hivatkozik a betört ablak alatt. Őt az érdekli, a mi szívünkben és gondolatainkban mi van, és hogy az szolgálja-e az ő országát.
Azok az alapeszmék válnak illúzióvá, amelyek a közösség, a „mi” elgondolását lehetővé tennék. A szolidaritás, vagy mondjuk inkább így: „egytest-tudat” helyett a féktelen önzés és „luxizás” uralkodik. Az igazságról lemondtunk, a keresését feladtuk, „eltűntnek nyilvánítva”. Opcionális tények vannak, párhuzamos nyelvi világok épülnek, súlytalan állításokból felhúzott légvárak, amelyekből gyilkos szavakkal lövünk egymásra.
A hajléktalanmisszióval 1992 óta foglalkozó Tiszta Forrás Alapítvány a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség templomában tartotta hálaadó istentiszteletét. A szervezet működtetését idén a Szeretetszolgálat veszi át. – Ma azt ünnepelni vagyunk itt, hogy a pusztában bolyongó emberek élete megváltozhat – hangzott el a prédikációban.
Az erdélyi írónőnek Kolozsvárott 1762-ben megjelent önéletrajza, a „Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása” lényegében bizonyságtétel. Sok nyomorúságot megélt, tűzben megpróbált hitű, Istenbe vetett bizalommal élő asszony asszony gondolatait tartalmazza, aki „árvaként” hivatkozott önmagára – nem csupán jogi, hanem mély lelki értelemben is.
Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.
Ez a recept kevésbé ismert, ám nagyon jól működő változata a klasszikus Wellingtonnak. Marhahús helyett sertéskarajt használunk, mellé pedig gesztenyés-csirkés töltelék kerül, ezt bacon és leveles tészta zárja körbe. Nem kell hozzá különleges technika vagy ritka hozzávaló – csak egy kis türelem és figyelem.
– Egyikünk sem lehet mindig erős, de akkor tudjuk hatékonyan végezni a hivatásunkat, ha az energiát Istentől kapjuk ehhez, így segítünk a ránk bízottakon. A szolgálatban gyakran érezhetjük magunkat egyedül, de az Úr képes elvenni ezt a magányérzetet. Folyamatosan átélhetjük, hogy ő ott áll mögöttünk, erővel tölt el, megújít bennünket.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.