A kérdést furcsálljuk, hiszen a jónak mindenki örül… Jézus földi élete során sok jót tett, mégsem fogadta mindenki jó szívvel. Főleg a mózesi törvényhez hűséges farizeusok keresték az indokot a megvádolására. Fontosabbnak tartották a vallásosság látható jeleit, mint a szeretetet. Belekötöttek, ha a tanítványai kézmosás nélkül ettek, vagy ha szombatnapon gyógyított.

Amikor egyszer ismét a zsinagógába ment, volt ott egy sorvadt kezű ember, ez történt: „Figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok pedig kimenve […] arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.” (Mk 3,1–6)

Egyszer olyan sokan hallgatták Jézust, hogy a házba nem lehetett bemenni. Ezért a tetőt megbontva kötélen eresztettek le egy ágyban fekvő béna beteget. Jézust is meghatotta az igyekezetük, és meggyógyította. Ugyanakkor az Úr a bűneit is megbocsátotta, így nemcsak testileg, de lelkileg is helyreállította őt. Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek: kicsoda ez, hogy így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Valóban, a 130. zsoltárban hitvallásként olvassuk: „nálad van a bocsánat...”

A farizeusok azt nem ismerték fel, hogy Jézus ennek az isteni hatalomnak a részese. Jézus kérdésére – szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani – a farizeusok sem tudtak mit mondani. Hiszen azt a mózesi törvény is megengedte, hogy a gödörbe esett állatot szombaton kihúzzák.

A válasz tehát egyértelmű: jót tenni mindig szabad. Mindig lehet betegeket látogatni, időseknek segíteni, testet, lelket gyógyítani!