„Forr a világ bús tengere…” – ismerjük a folytatást. Sőt, nemcsak tudjuk, de mintha szemlélnénk, mintha ismét és megint az életünk része lenne. Változást persze láthatunk. Varázstalanított világunkból az Erynnisek boldogabb helyekre emigráltak, a mardosó bűntudat oda, maradtak a kicsinyes és önző, lelkiismeretlen le- és felszámolások. Az elszámolás pedig annyira távolinak tűnik, hogy beszélni sem érdemes róla. A végidőkről sem nagyon beszél mostanság senki, a világvégeszekták konjunktúrájának vége, úgy tűnik, még őket is lefoglalja ez a nagy forrongás.

A „bibliás emberekben” a háborúk hírei hallatán persze felrémlenek Jézus szavai a végidőkről: „nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad”, de már talán ők sem biztosak abban, hogy valóban egyre több a konfliktus, vagy csak a világot mindinkább behálózó médiának köszönhető, hogy ennyi összecsapásról hallunk.

Az mindenesetre igaz, hogy – Berzsenyihez visszatérve – „A népek érckorláti dőlnek, / S a zabolák s kötelek szakadnak”, vagyis az a keretrendszer, amelyet ha nem is évszázadok, de egy emberöltő óta valamelyest mégiscsak szilárdnak vagy racionálisabban szólva konszenzusosnak tartottunk, jelentősen átalakul. És itt nemcsak a népek, nemzetek és országok határairól van szó, hanem azokról az alapelvekről is, amelyek a társadalom integrációjára hivatott formális és informális struktúrákat, intézményeket meghatározták.