Édesapja pénzügyőri munkája miatt gyakran költözködtek, így életének állomásai: Nyírbátor, Tapolca, itt a polgári iskolát járta, amelyet aztán Munkácson fejezett be, a kereskedelmit pedig Budapesten végezte. A református öntudatot a nagyváradi középiskolás évek (1941–44) jelentették. Soos Géza igehirdetései, lelkigondozó munkája élesztette fel benne a Jézus iránti szeretetet. A jeles érettségi után a Líceumban megszerezte a tanítói oklevelet is. Titkos vágya a teológia volt, de polgári gondolkodású édesanyja szerint „a lány menjen férjhez és szüljön gyerekeket”.

Ebbe az irányba hatottak némileg a szárszói konferenciák evangelizátorai is, akik hatékony bátorítók voltak: meg-megbiztatták a fiatal Vörös Károlyt, ugyan ne hagyja már, hogy baja essék a Balaton vizében úszkáló, szépséges Juhos Magdának! Így aztán vigyázott is rá a mi édesapánk negyvenegy éven át, egészen a haláláig. Vörös Károly 1949-ben kérte meg a siklósi várkisasszony kezét – ugyanis a nagyapánk akkoriban ott volt várgondnok, s a lányok Kanizsai Dorottya szobájában laktak, ahol Zsigmond király kandallója állott.

De maradjunk még a fiatal Juhos Magdánál, aki 1943-ban bibliaórákat tartott, vasárnapi iskolát vezetett, táborokba járt Szilicén, Balatonszárszón. Mentora többek között Kis Antal Jenő, Farkas József, Pap László és Tüski István volt. 1944-ben Soos Géza kineveztette a Soli Deo Gloria (SDG) utazótitkárának, ez lehetett az első munkahelye. Ennek kapcsán a Vas utcai leányinternátust vezette.

Élete egyik legmegrázóbb idejének, ugyanakkor a legmélyebb hittapasztalatokénak Budapest ostroma bizonyult, azt a négy hónapot az SDG megbízásából Soos Géza feleségével és családjával töltötte – az asszony a negyedik gyermekével volt áldott állapotban, miközben az édesapa fogságban. A két fiatal nő ez idő alatt kötött életre szóló barátságot. A háború egyik áldozata a családból Géza édesanyja, Daisy mama volt, aki az éhezéstől végelgyengülésben távozott az élők sorából, a másik pedig a hároméves Ildikó, aki gyógyszer hiányában vészes agyhártyagyulladásban halt meg. Juhos Magda, a szőke, szép „gyévuska” pedig hol a padláson, hol a tyúkólban éjszakázott, vagy éppen beágyazva rejtekezett az orosz katonák elől.

Ahogyan a naplójában írta édesanyánk: „Ez a négy hónap életem legfájdalmasabb, de hit szempontjából a legcsodálatosabb időszakaként maradt meg bennem. Itt jutottam arra, hogy »a te kegyelmed jobb az életnél« (63. zsoltár). Nem bánom, ha eltalál egy puskagolyó, boldogan megyek Haza, Mennyei Atyámhoz. Akkor erősödött meg a hitem, rájöttem, hogy Isten szentsége előtt nem állhat meg senki. Kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk mind.” A főváros ostroma után nagyapánk hazavitte a húszéves lányt Derecskére, ám ott csak rövid ideig tanított, vágyódott az SDG után. Szárszót az ébredés tüze járta át, a nélkülözések ellenére az esti tábortüzek, az előadások, az evangelizációk mindenért kárpótolták őket. A versek szeretete is itt ivódott a fiatal lányba, még kilencvenévesen is lelkesen szavalt…