Isten azt ígérte Ábrahámnak: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.” (1Móz 12,2) Később így erősítette meg ígéretét: „Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Enynyi utódod lesz!” (1Móz 15,5) Az ősatyák korszakát az utódok megszületéséért, az ígéretek teljesülésért vívott külső és belső küzdelmek jellemzik. Ábrahám fiának, Izsáknak ikrei születnek úgy, hogy Rebeka szintén meddőnek tűnt. „És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége.” (1Móz 25,21)

Két fiú, egy ikerpár fogant, akik már anyjuk méhében tusakodtak, nem fértek össze. Az Úr ezt mondta Rebekának: „Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.” (1Móz 25,23) Az elsőszülött Ézsau később eladta, egy tál vörös ételre elcserélte az elsőszülöttségi jogot, így lett az ígéretek továbbvivője a másodszülött Jákób. Ézsau „vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc” (1Móz 25,25), másik neve szintén a vörös jelentésű Edóm (1Móz 25,30).

Így lett Ézsau a rokon nép, az edómiak ősatyja. Izráel népének folyamatos és számos konfliktusa volt a történelem folyamán a rokon néppel. Az edómiak gúnyolták, kárörvendve fogadták Jeruzsálem lerombolását: „Emlékezz, Uram, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!” (Zsolt 137,7)

Abdiás egyfejezetes könyve Edóm büntetéséről és pusztulásáról szól, az országot többször „Ézsau hegyeiként” nevezi a próféta. Malakiás könyve pedig így kezdődik: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztasággá tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam.” (Mal 1,2–3; Róm 9,13)