Emília és Kátya Kárpátaljáról érkeztek, mindketten a diplomaszerzés örömteli, ám megterhelő időszakán vannak túl. A feltöltődés szándéka mellett lelki útkeresés vonzotta őket a fesztiválra, „újrabarátkozni” jöttek Istennel.

– Fontos volt nekem, hogy itt okosabb legyek, többet tapasztaljak meg; hogy tovább tudjak élni ez után a hét után – osztja meg Kátya. Bár a tábor területén külön találkozási pontot alakítottak ki a kárpátaljaiak részére, a két barátnő inkább új emberekkel kívánt megismerni, programokat látogatni, hogy kicsit kimozduljanak abból, ami otthon várja őket.

A fiatal lányok lelkesen idézték fel a délelőtti kiscsoportos beszélgetés élményeit. Emília kiemeli, milyen nagyszerű volt megismerni hasonló gondolkodású embereket, akiknek szintén Isten vezeti az életét, és akikkel kicserélhették gondolataikat az érzéseikről, félelmeikről, valamint arról, hogy ezeket hogyan tudják az Úr elé vinni.

Kátyának határozottan tetszettek azok a játékos, interaktív feladatok, amelyekkel a vezetőjük összekapcsolta az igehirdetéseken elhangzottakat és a beszélgetések témáját. Emellett pár napja meginvitálták, hogy vegyen részt a debreceni református egyetemi gyülekezet tagjainak rendezett pikniken, amelynek korábban egy évig a tagja volt.

– Annyira jó volt, hogy engem is hívtak, nem felejtettek el, és még mindig a közösség részének tekintenek! – újságolja meghatódva.

Bogi és Panna középiskolások, egy nagyobb erdélyi csapattal, talán a leghosszabb menetidővel jöttek Kovásznától Zánkáig: tizennégy és fél órát utaztak. Mindketten először vettek részt a Csillagponton. Színtanácsadáson, Pál Feri atya előadásán és egy intimitást középpontba helyező kiállításon is voltak, na persze a strandolás sem maradhatott ki. A hét központi témája, a szorongás mindkettőjük életében évek óta jelen van, bár még csak tizenöt és tizenhat évesek. Épp ezért örömmel fogadták, hogy az istentiszteleteken erről hallottak, és szívesen vennék, ha otthon is terítékre kerülne a kérdéskör.

Bogi többször kérte az imaszolgálatban segítőket, hogy imádkozzanak érte, emellett a lelkigondozói beszélgetések is segítettek a szorongásaival való megküzdésben. Panna szorongását az is oldotta, hogy a kiscsoportokban nem idegenekkel, hanem a saját ifis társaival beszélgethetett, valamint az is megnyugtatta, hogy a napi témában való elmélyülést mindig megelőzte egy „Hogy vagy?”-kör.

A legközelebbi Csillagpontra már nem sárga, hanem kék karszalaggal szeretne jönni, azaz önkéntesként – jelenti ki lelkesen Bogi. Számára természetes az, hogy segítsen másokon, otthon is szívesen vállal kisebb-nagyobb feladatokat.

A hét egyik legnagyobb élményeként azonban mindkét lány azt emeli ki, amikor fél nap alatt meghallgatásra talált a fesztiválozók két Duchenne-szindrómás fiú gyógyulásáért mondott könyörgése, ugyanis aznap délután jött a hívás: esélyt kaptak a gyógyulásra.

– Én hívő vagyok, de így is beleborzongok ebbe, alig fogom fel. Száz százalék, hogy nem véletlen egybeesés volt – szögezi le Bogi.