A terehegyi templom bejáratánál lapos követ találtunk. Régen ez volt a pellengér. Erre állították szégyenszemre azokat, akik megszegték a közösség törvényeit. Hitelvesztettek lettek. Názáretben a megbotránkozás tárgya egy bizonytalan származású ács volt, akit mindenki ismert. Elcsodálkoztak ugyan bölcsességén és csodatévő erején, de mint tudjuk, „kutyából nem lesz szalonna”. Botránkozásuk vaskos előítéletből származott. Képtelenség, hogy Isten gyarló ember alakjában jöjjön közéjük, kézműves ne akarjon próféta lenni. Ezzel akadályozzák is gyógyító munkáját, maguk lesznek a skandalum, botránykő. Augustinus a hitet nyitott szájú korsóhoz hasonlítja, a hitetlenséget pedig dugóhoz, amely elzárja az utat, nehogy az isteni nedű bejuthasson az edénybe. Jézus nem öncélúan tett csodákat, mindig összekötötte azokat a hittel. Názáretben a gátló erők ellenére is meggyógyított néhány beteget, jelezve, hogy kegyelme utat tör magának az úttalanságban is: „…mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23–24)

1Móz 24,28–67

742. dicséret

Krisztus követeként járni a világban nem sétagalopp. A tanítványok rövid, intenzív feladatot kapnak Jézustól, járják pár napig a vidéket, hogy fogalmuk legyen arról a küldetésről, amelyben helyt kell majd állniuk. Úgy kell tenniük, ahogyan ő járt-kelt az emberek között, Igét hirdetve, betegeket gyógyítva, ördögöt űzve. Mondhatjuk mi is az apostollal: „…úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: […] rossz hírben és jó hírben […] mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (2Kor 6,4.8.10) Emberfeletti, mégis csodálatos küldetés elkötelezni magunkat arra az életre, amelyre előbb-utóbb rákérdezhetnek mások: honnan van ereje ennek az embernek hordozni a terheket, megbocsátani, bocsánatot kérni, képmutatás nélkül szeretni, tűrni a nyomorúságot, elviselni a megaláztatást, a semmiből adni, reménytelenség ellenére reménykedni, életeket Krisztushoz segíteni, szíveket gyógyítani, ellenállni a gonosznak? Jézus adta akkor és adja ma is hozzá az erőt: „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében.” (Jn 1,12) Küldetésében járva kereszthordozás közben ismerhetjük meg őt igazán, és tapasztalhatjuk meg feltámadásának erejét. „A tanítványok pedig elindultak.” Induljunk mi is!

1Móz 25

75. zsoltár

Krisztus követői megélhették a misszió sikeres napjait, de megtapasztalták az emberi gonoszság gyalázatos fejezeteit is. Előbb csak elzavarták őket, aztán üldözték, bebörtönözték, majd többeket ki is végeztek a hitükért. Márk nem véletlenül helyezi ide a Keresztelő Jánosról szóló drámai történetet, hiszen ennek ismeretében és ennek ellenére kellett a tanítványoknak az evangéliumot továbbadniuk. János is a megtérést hirdeti, bűnbánatra szólít mindenkit, sokan meg is térnek, de meggyilkolása Jézus tragikus sorsát is előrevetíti. „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat…” (Lk 13,34) A tanítványok akkor ezt még nem érthették, éppen ezért lehetett gyötrő kérdés: vajon hogyan lehet abban a világban Krisztust követni, ahol egy részeg kiskirály meggondolatlan fogadalma elpusztíthatja Isten emberét? Pedig Heródes Antipász szerette Jánost hallgatni, csak akkor vált kínossá a jelenléte, amikor az Ige tükrébe kellett belenéznie. Önmagával nem tudott szembenézni, környezetétől félt, és a jól elkészített kelepcébe bele is sétált. Kísértette is a próféta alakja élete végéig. Van olyan eskü, amelyet nem kell teljesíteni, ha az istenellenes erőket segít hatalomra. Jaj, mennyi mindent kell még megértenünk és megtanulnunk, mennyi kísértésnek kell még ellenállnunk! Urunk, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

1Móz 26

3. zsoltár

Éhesen és fáradtan egy idő után nem lehet hatékonyan küldetést teljesíteni. Ráadásul János értelmetlen halálának lelki terhét is hordoznia kell Jézusnak és a tanítványoknak. El sem vonulnak pihenni, máris lerohanják őket a rajongók. Az lenne a logikus, ha Jézus elküldené őket, de ő ezt az alkalmatlan helyzetet is megragadja a tanításra. Mire tanít? Az Isten országának nagyságos dolgaira. Arra, hogy aki megterhelve az élet gondjaitól, kiégve, testileg-lelkileg fáradtan bármikor hozzá fordul, azt ő semmiképpen el nem utasítja. Munkatársai segítségével jóllakatja őket. „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézs 40,29) Tanítványai pedig átélik, hogy az addig üres, kérges kezük között sokasodik meg a kevés. Jézus lehetetlent kér tőlük, ők mégis nekifognak. Egy pusztulásra ítélt falu lelkészének – „Ha eredményt akarsz elérni, arra vállalkozz, ami lehetetlen. Csak azért érdemes élni, ami lehetetlen” (Kákicsi Kiss Géza) –, a hatalmas tömegnek, a tanítványoknak és nekünk is meg kell látnunk, hogy hiábavaló életünkből lehetetlen saját erőből újjászületni. Ami pedig lehetetlen, az kegyelem dolga. „Előbb tedd azt, ami szükséges, aztán ami lehetséges, míg végül észreveszed, hogy azt teszed, ami lehetetlen.” (Assisi Szent Ferenc)

1Móz 27,1–33

462. dicséret

A Balatonban, ha nem jut ki idejében a partra, a legügyesebb hajóstis elnyelhetik a hullámok. A tanítványok egyszer már átélték a hasonlóan kiszámíthatatlan Genezáreti-tavon, hogy Jézus segített. Azt is látták, betegeket gyógyít, halottat támaszt fel, kenyeret szaporít. Akkor láthatóan velük volt, de most nincs sehol. Miért hagy magunkra éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá, amikor kétségek közt hányódunk, és mentségre nincs módunk? Hányszor mondjuk szemrehányón: ha itt lettél volna... Pedig ott volt, elment mellettünk, de mi csak bajt, kísértetet láttunk, őt nem. Nem hisszük el, hogy nem ok nélkül halogatja a segítséget az Úr, hiszen az nála mindig kéznél van. Látjuk ugyan, mi mindent tesz, de még kemény a szívünk (Márk szerint), vak annak meglátására, kicsoda ő valójában. , Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Benne a hozzánk a legnagyobb mélységekbe is lehajoló, szabadító Isten arcát ismerhetjük fel. ,Közelebb van hozzám, mint az ingem" — döbben rá életének villámcsapásai között Luther. Bonhoeffer pedig a börtönből üzeni: , Azért hagy el az Úr sokszor, hogy annál inkább velünk legyen." Kemény szív ellen egyetlen orvosság van: a bizalom!

1Móz 27,34-46

18. zsoltár

Nem elég, hogy Jézus tisztátalanokkal érintkezett, még a tanítványok is megszegték a vallási rendelkezéseket. A vallásos elit, amely joggal ragaszkodott az identitásmegőrző hagyományokhoz, szóvá is tette. A tisztasági törvények eredetileg az Istenhez való viszonyt voltak hivatottak tükrözni. Hozzá hibátlan áldozat volt méltó, imádságra tiszta kezeket illett emelni, az asztalközösségben is. Idővel szabályra új szabály rakódott, és a külső szertartások a visszájukra fordultak. Nem az őszinte Istenhez fordulást tükrözték többé, hanem önző emberi indulatok leplezésére szolgáltak. A szülők iránti kötelező tiszteletet például önkéntes áldozati ajándékkal válthatták ki (korbán). , Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát..." A mai, egocentrikus kor nyíltan és csúnyán teszi félre az Isten főségét. Mi, keresztyének pedig burkoltan, képmutató módon tesszük ugyanezt, amikor csak ajkunkkal tiszteljük őt, de a szívünk távol van tőle. Mindig a szívünkkel van baj, ahonnan a gonosz gondolatok és indulatok származnak. Meg kell mosakodni, de nem mindegy, hol kezdődik a megtisztulás. ,Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz!" (Jóel 2,13)

1Móz 28

772. dicséret

Jézus tanítványaival távoli vidékre húzódik vissza, hogy az Atyával való közösségben töltekezzenek. Illetlenül zavarja meg őket egy pogány asszony gyermeke gyógyulásáért esedezve. Jézus ugyan szóba áll vele, de „a sor végére” küldi. A korabeli zsidóság szilárdan hitte, hogy ők a fiak, akik Isten királyi vendégségébe hivatalosak, asztalánál ülhetnek. Jézus tisztázza, hogy küldetése először éppen ezekhez az elveszett fiakhoz szól, akik visszaéltek a kiválasztottságukkal. Ha ők megtérnek, másoknak is elmondhatják majd, hogy a teremtő Isten szeretetből adta értünk Fiát. Az asszony ért a szóból, alázatosan elfogadja helyét, de vitába száll Jézussal. Nem érdekli, kinek hol a helye a kegyelem asztalánál – a gyermeke életéről van szó! Neki elég arról az asztalról egy lehulló morzsa is. Jézus ezt a hátratételt is vállaló, alázatos hitet elfogadja, és a sor elejére emeli az asszonyt. A „hivatalosok” asztalánál ülő tanítványok pedig láthatják, miként változhat meg az ülésrend, hogyan tárja ki Jézus a kegyelem ajtaját mások előtt is.

1Móz 29

89. zsoltár